Nemcsak szakmai, hanem anyagi okokból is fontos a továbbjutást ígérő győzelem a VfB Stuttgart számára a csütörtöki, újpesti UEFA-kupa-mérkőzésen. Matthias Sammer vezetőedző még nem döntött a kezdőcsapatáról.
"Több szempontból is komoly problémát jelentene, ha kiesnénk, úgyhogy nem szabad félvállról vennünk a budapesti találkozót. A tavaly 20 millió eurót hozó Bajnokok Ligája-részvétel után az idén valamivel soványabb a kasszánk" - jelentette ki Erwin Staudt klubelnök, akinek együttese a nyitófordulóból a négy találkozót garantáló csoportkörbe kerülés esetén bőséges díjazásra számíthat.
"A magyar futball jelenleg nem túl erős, ennek ellenére komolyan kell vennünk ellenfelünket, hiszen minden apró hiba megbosszulhatja magát. Csak a továbbjutást tartom elfogadható eredménynek, melyet már itt szeretnénk eldönteni" - mondta Matthias Sammer vezetőedző szerdán Budapesten.
A "hazai pálya" ellenére Sammer még nem biztos benne, hogy szerepelteti Szabics Imrét: "Négy remek támadóm van, és a következő hetek műsorát nézve valamennyiükre nagy szükségem lesz. Még nem döntöttem a holnapi összeállítást illetően."
A Bundesliga éllovasának magyar támadója furcsa érzésekkel várja a mérkőzést, hiszen kicsit több mint egy héttel ezelőtt az Izland elleni világbajnoki selejtezőn ugyanebben a stadionban győztes gólt szerzett a magyar válogatott színeiben. "Fura lesz visszatérni Újpestre, hiszen nemrég még engem éltetett a közönség. Profi vagyok, így ha helyzetbe kerülök, mindent megteszek azért, hogy eredményes legyek. Remélem, ezért nem fütyülnek ki a magyar szurkolók"
Mészöly Géza, az Újpest szakvezetője szerint tanítványai akár bravúrra is képesek lehetnek. "Tudjuk, hogy milyen ellenféllel állunk szemben, hiszen a stuttgarti csapat fantasztikus egyéni képességekkel megáldott játékosokból áll, ennek ellenére úgy érzem, ha azt játsszuk, amit az elmúlt fordulókban, akkor képesek lehetünk egy jó eredmény elérésére is" - mondta a lila-fehérek szakvezetője.
A stuttgartiak közel egyórás edzést tartottak a Szusza Ferenc-stadionban, amely passzolgatós gyakorlatokból és sprintekből állt, majd a tréning végén levezetésképpen kétkapus játék következett, melynek során Szabics és Kuranyi egy csapatba került, így könnyen elképzelhető, hogy a csütörtökön 20.30-kor kezdődő mérkőzésen is ez a csatárduó igyekszik majd bevenni Vlaszák Géza kapuját. A meccs játékvezetője a holland Pieter Vink lesz.
(MTI)