A portugáliai Európa-bajnokság egyik hőse, Angelosz Hariszteasz ismét hallatott magáról: a 84. percben szerzett góljával a Werder Bremen a szerda esti BL-találkozók legnagyobb meglepetését okozva 2-1-re legyőzte a spanyol bajnok s UEFA-kupa-győztes Valenciát.
Pedig a vendégek már a kezdést követően vezetést szereztek Vicente góljával, majd később is mezőnyfölényben játszottak. A szünet után azonban sorsdöntőnek bizonyult Carlos Marchena (55. perc) kiállítása, az emberelőnybe került hazaiak ugyanis előbb egyenlítettek Miroslav Klose (60.) révén, majd a végén pontosan érkezett Hariszteasz, aki egy remek akció lezárásaképpen közelről hálóba pofozta a labdát.
"Az első játékrészben passzívak voltunk, a második félidőben azonban már jól játszottunk. Még nem értük el az általam elvárt szintet, de most végre legyőztünk egy igazán jó ellenfelet" - értékelt Thomas Schaaf brémai vezetőedző.
Kollégája, Claudio Ranieri úgy véli, csapata a vezetés megszerzését követően nem használta ki a lélektani előnyt, pedig a szünetig akár el is dönthette volna a három pont sorsát. "Sajnos nem játszottunk végig megfelelően, de tíz emberrel ez nehéz feladatnak számít. Szégyenkeznünk azonban nem kell, hiszen a német bajnoktól kaptunk ki" - mondta a spanyol csapat olasz trénere.
A BL-góllövőlista élcsoportja:
4 - Makaay (Bayern München)
3 - Adriano (Internazionale), Drogba (Chelsea), Rooney, van Nistelrooy (Manchester United)
2 - Cernat (Dinamo Kijev), Deco (FC Barcelona), Diogo Rincón (Dinamo Kijev), González (Panathinaikosz), Raúl (Real Madrid), Terry (Chelsea), Vicente (FC Barcelona).