Babos Gábor, a Feyenoord kapusa úgy véli, hogy az A csoportot jó csapatok alkotják, így nehéz feladatot jelent majd a legjobb három közé, vagyis a következő fordulóba kerülés kiharcolása az UEFA-kupában.
"Senkit nem szabad lebecsülnünk, nem is áll szándékunkban, hiszen a továbbjutás csak így jöhet össze. Számunkra teljesen mindegy, hogy az első, második vagy harmadik helyről lépünk tovább, a lényeg az, hogy sikerüljön. Szívből kívánom, hogy a Fradi is ott legyen a háromban" - mondta a magyar kapus az ftc.hu-nak.
Hozzátette: társai ismerik a Ferencváros nevét, arra azonban fel kell készíteni őket, hogy milyen hangulat vár rájuk az Üllői úton november 4-én. "Biztosan telt ház fogad majd minket, így nagyon nehéz dolgunk lesz, még annak ellenére is, hogy Hollandiában hozzászoktunk ahhoz, hogy nagy és fanatikus közönség előtt lépünk pályára. Számomra különleges ez a párharc, hiszen először játszom Magyarországon magyar csapat ellen egy külföldi együttes színeiben. A Fradi-pályáról kellemes emlékeim vannak, hiszen az MTK-val értünk el sikereket ott is, de a válogatott meccsek miatt is pozitívak az élményeim. Bár szurkolok a Fradinak, de a mi meccsünkön természetesen a saját csapatom sikeréért fogok majd küzdeni."
(MTI)