Vágólapra másolva!
A jelenlegi erőviszonyokat figyelembe véve csúcsrangadóra kerül sor a labdarúgó Arany Ászok Liga 10. fordulójában, ugyanis a harmadik Újpest a második Debrecenhez látogat. A bajnok Ferencváros a Pápát fogadja.

A Debrecen-Újpest találkozó tétje tulajdonképpen az, hogy melyik együttes tudja tartani a lépést a címvédő s egyben listavezető Ferencvárossal, amely az újonc Pápát fogadja, így valószínűsíthetően begyűjti a három pontot.

A hazaiaknál Kiss Zoltán csonthártyagyulladás miatt nem léphet pályára, Böőr ugyan már megkezdte az edzéseket, de még nincs bevethető állapotban. Felépült viszont a fiatal védő, Hegedűs. A fővárosi gárda jócskán erősödhet a szerdai, MTK elleni győztes csapathoz képest, hiszen Erős, valamint Tamási letöltötte eltiltását, s megérkezett a Kínából hazatérő Kovács Zoltán játékengedélye is.

A két együttes 67. alkalommal csap össze a legjobbak között, a lilák fölénye nagy, hiszen 33 győzelem és 21 döntetlen mellett eddig csak 12 alkalommal kaptak ki a Debrecentől.

A Ferencváros Balog, Penksa és Sasu nélkül a Pápával játszik, de természetesen esélyes az Üllői úton, csakúgy, mint a hazai pályán szereplő Fehérvár FC a Békéscsaba, a Pécs a Sopron, a ZTE a Vasas, illetve a Győr a Kaposvár ellen.

Izgalmas túra vár az MTK-ra, a fővárosi kék-fehérek eddig négyszer játszottak idegenben, s még egyetlen győzelmet sem arattak, ez a rossz széria Diósgyőrben szakadhat meg. Érdekesnek ígérkezik egy kiesési rangadó is, hiszen a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Nyíregyházát irányító Détári Lajos edzőként az élvonalban először szerepel vendégként a Bozsik-stadionban.

[origo]/(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!