A holland pontvadászatban egyre inkább úgy tűnik, hogy a PSV Eindhovennek a jelenlegi szezonban nincsen komoly ellenfele. A Phillips-gyári gárda a hét végén megint sima győzelmet aratott, miközben a Feyenoord kétgólos előnyről veszített pontot, és ezzel visszaesett a negyedik helyre, az AZ Alkmaar és az Ajax mögé.
Az eindhoveniek ezúttal a középmezőnyben szereplő FC Twentét fogadták, mégpedig ugyanazzal a kezdő tizeneggyel, amely a Bajnokok Ligájában pályára lépett az Arsenal ellen. A harmincezres közönségnek csak negyedórát kellett várni az első gólra, ezt a sérült Jan Vennegor of Hesselinket pótló csatár, Gerald Sibon szerezte.
A PSV győzelme egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben, hiszen a vendégek a kapura teljesen veszélytelenek voltak, de a hazaiak második góljáig, azaz a második félidő közepéig a szurkolók nem tudtak teljesen megnyugodni. Ekkor aztán a veterán csapatkapitány, Philip Cocu egy távoli fejessel kettőre növelte az Eindhoven előnyét, végképp megnyugtatva Guus Hiddinket a kispadon. A PSV a harmadik forduló óta nem kapott gólt a pontvadászatban, sorozatban 11. bajnokiján maradt érintetlen a hálója (ezzel beállította a holland rekordot, amelyet az Ajax tartott), és még mindig veretlennek mondhatja magát az Eeredivisie-ben.
Jelen állás szerint a PSV legnagyobb riválisa az AZ Alkmaar gárdája, amely az UEFA-kupában is remekül áll, és a bajnokságban is várakozáson felül szerepel. Az alkmaari együttes ezúttal az FC Groningent győzte le idegenben, köszönhetően a középhátvéd, Barry Opdam fejesgóljának, és ezzel tartja második helyét a tabellán, öt ponttal a PSV mögött.
Az AZ egyébként ezzel a győzelemmel sorozatban hetedszer gyűjtötte be a három pontot a bajnokságban. A dobogó harmadik fokára pedig az Ajax jött fel, amely kilábalni látszik a hullámvölgyből: az amszterdamiak ezúttal az RBC Roosendal ellen arattak magabiztos, 4-1-es győzelmet, amivel megelőzték a Feyenordot.
A rotterdaqmiaknál Ruud Gullit vezetőedző az utóbbi hetek gyengélkedése után csak a kispadra ültette Babos Gábort, a kapuban Patrick Lodewijks állt, és a csatársorban is váltott, Salomon Kalou helyett a belga Thomas Buffel kezdett. A támadó, akit a minap a Tottenham Hotspurral hoztak kapcsolatba, meg is tette a magáét, hiszen a második félidő elején vezetést szerzett az SC Heerenveen otthonában, majd miután Dirk Kuyt is betalált, a Feyenoord győzelme biztosnak tűnt. A Heerenveen azonban az utolsó negyedórában veszett rohamozásba kezdett, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis sikerült kiegyenlíteniük.