A British Medical Journalben spanyol orvos szakértők többéves kutatás eredményét összegezve azt írták: annak százszázalékos biztonságú megítéléséhez, hogy egy adott pillanatban a kapura törő játékos lesen van-e, egyszerre legalább öt mozgó "tárgy" - a két csapat két-két játékosa és a labda - néhány pillanattal korábbi, valamint az adott pillanatban érvényes helyzetét kellene számítógépi pontossággal rögzíteni.
Az orvoscsoport szerint erre az emberi szem és az agy biológiailag és pszichikailag alkalmatlan.
A lesszabály azt mondja ki, hogy a labdát kapó játékos és a kapu között az ellenfél csapatából legalább két játékosnak kell tartózkodnia a labda elrúgásának pillanatában. Ez egyben azt követeli meg, hogy a bírónak vagy a partjelzőnek egyszerre legalább négy játékos és a labda pontos helyzetét kell érzékelnie olyan széles fizikai térben, amelyet az emberi szem és a látottakat feldolgozó agy nem tud átfogni, és ezért születnek gyakran hibás és joggal vitatott lesdöntések - áll a British Medical Journalben.
A spanyol kutatók szerint a megoldást a fejlett videotechnológia bevetése kínálhatja: vitatott esetekben - akár kockáról kockára - vissza kell nézni a történteket.