Hogyan is születtek a spliti gólok? Megnézem a meccs összefoglalóját!
Csütörtök kora délután hazaérkezett Debrecenbe a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata, amelyet a rossz időjárás ellenére sok szurkoló várt a helyi repülőtéren.
"A mérkőzésen nyújtottakkal elégedett vagyok, hiszen a hétfő délelőtti videózáson kielemeztük a Hajdukot, tudtuk, hogy azt játsszák majd, mint a Zagreb ellen. Abban a mérkőzésben benne voltak azok a hibák, amelyek a mostaniban is. A szélek teljesen üresek maradtak, mi ezt be tudtuk játszani, támadásokat vezettünk, és érkező embereink gólokat rúgtak" - nyilatkozta Supka Attila, a Debrecen trénere a klub hivatalos honlapján.
A szakvezető elmondta, a mérkőzés eddigi edzői pályafutása legnagyobb sikere, ezt a Manchester ellen lehet túlszárnyalni.
"Úgy gondolom, tisztában kell azzal lennünk, hogy jobb csapat ellen játszunk, de oda sem szabad feltartott kézzel menni. Ha a csapat maximális teljesítményt nyújt, akkor ismét el tudunk érni egy szép eredményt."
A BL-selejtező harmadik körének első mérkőzésére augusztus 9-én, kedden kerül sor Manchesterben (magyar idő szerint 21.05-ös kezdéssel), míg a visszavágót augusztus 24-én, szerdán rendezik a Puskás-stadionban (20.45).