Vágólapra másolva!
Az ötödik forduló után még két együttes állt százszázalékos teljesítménnyel a Premier League-ben, és míg a Chelsea FC-től ez az eredmény korántsem volt meglepő, az már annál nagyobb szenzációt okozott, hogy a másik hibátlan mérleggel büszkélkedő csapat a Charlton Athletic volt. A londoni kiscsapat négyből négy mérkőzést nyert, aztán az ötödiken kikapott a Chelsea-től, de a hívei abban bíznak, hogy a hagyományosan rossz szezonzárás ezúttal elmarad majd.

A Charlton Athletic az angol élvonal egyik legszimpatikusabb egyesületének számít, a londoniak ugyanis minimális költségvetésből és rendkívül szűk kerettel is rendre ott vannak a középmezőnyben, s ez elsősorban a remek menedzser, Alan Curbishley érdeme. A szakvezető immár több mint tíz éve ül egyedül a klub kispadján, és 2000 óta tartja az élvonalban a gárdát, sőt, többször is az európai kupaszereplés közelébe vezette az együttest, ami azonban sohasem jött össze, leginkább azért, mert a Charlton a bajnoki hajrában immár hagyományosan pocsékul szerepel.

A legutóbbi idényben például az utolsó 14 találkozójából mindössze egyet nyert meg a csapat, így hiába állt menet közben a hetedik helyen is (azonos pontszámmal az akkor éppen ötödik Liverpoollal), végül "mindössze" 11. lett - ami így is az egyesület történetének harmadik legjobb élvonalbeli szereplése. A szurkolók ezzel együtt is csalódottak voltak egy kicsit, amit leginkább abból lehetett lemérni, hogy az utolsó fordulókban olykor-olykor már füttyszó is felharsatnt a lelátón, Curbishley felé címezve - ez korábban elképzelhetetlennek számított a The Valleyben.

A szakvezetőnek azonban mindez nem szegte kedvét, és kijelentette: továbbra is bízik benne, hogy mielőbb kivezetheti a csapatot a nemzetközi porondra. Ennek érdekében a nyáron igyekezett is megerősíteni az együttest, és a legproblémásabb pozícióba, a középcsatár posztjára már június végén megszerezte a másodosztályú Ipswich Town gólvágóját, Darren Bentet, akinek vételára 3,7 millió euró volt.

Az új igazolások azonban ezzel nem értek véget, de ezt követően Curbishley már a többi csapatrészre koncentrált. A mester a középpályára a Newcastle United fiatal középpályását, Darren Ambrose-t álmodta meg, aki korábban együtt játszott Benttel az Ipswichben (a Szarkáktól megvett futballista négy évre írt alá, és 1,3 millió euróba került), majd pedig kölcsönvette a Chelsea FC orosz labdarúgóját, Alekszej Szmertyint.

A szbornaja csapatkapitánya a Kékeknél a kispadra szorult, márpedig az ötvenszeres válogatott középpályás ehhez nem volt hozzászokva, és ezért mindenképpen távozni akart José Mourinho együttesétől, a Charlton ajánlata tehát kapóra jött a számára. Ami a védelmet illeti, ebben a csapatrészben az első új szerzemény nem is volt olyan új: a klub ugyanis visszaigazolta a West Ham Unitedtől a veterán hátvédet, Chris Powellt, aki tavaly nyárig több mint 200 bajnokin játszott a Charltonban.

Akkor Curbishley úgy érezte, hogy már nincs rá szüksége, de most revideálta korábbi álláspontját, és "hazahívta" Powellt. Szintén a hátsó alakzatba érkezett az uruguayi Gonzalo Sorondo, aki papíron ugyan az olasz FC Internazionale futballistája, de már az előző idényt is a Premier League-ben töltötte, mégpedig kölcsönben a Crystal Palace-nél. Most hasonló kondíciókkal került az Athletichez, vagyis maradhatott Londonban.

Curbishleynek a kapusposztra is gondolnia kellett, annál is inkább, mert első számú portása, az ír Dean Kiely a felkészülési időszakban megsérült, így aztán a klub szerződtette a rutinos norvég hálóőrt, Thomas Myhrét, aki legutóbb a Fredrikstad FK-ban védett. Az átigazolási időszak utolsó napján aztán még egy csatár érkezett az angol Jay Bothroyd személyében, akit ingyen sikerült megszerezni - rá azért volt szükség, mert a Charlton ugyanazon a napon kölcsönadta Francis Jefferst a skót Rangers FC-nek.

A bajnoki rajton az újonc Sunderland AFC vendége volt a csapat, és a szurkolók kissé féltették a gárdát a mérkőzéstől, hiszen az élvonalba frissen feljutott együttesek általában fokozott lelkesedéssel játszanak a szezon elején, de a Charlton idegenben is nyerni tudott a Fekete Macskák ellen 3-1-re. A folytatásban újabb három győzelem következett, (igaz, a sorsolás nem volt nehéz, mert a Wigan, a Middlesbrough és a Birmingham volt az ellenfél), majd a Chelsea már túl nagy falatnak bizonyult.

Jellemző, hogy a kezdőtizenegy az első öt összecsapás alatt mindössze kétszer változott: az első játéknapon kiállított Ambrose helyét a középpálya bal oldalán Jerome Thomas foglalta el, majd a ötödik találkozón Szmertyin helyett Hughes kezdett, a többi pozícióban azonban mindegyik mérkőzésen ugyanaz a focista lépett pályára.

Az új szerzemények közül egyelőre Powell, Szmertyin és Bent játszik rendszeresen, és utóbbinak különösen jól megy a futball, hiszen már öt találatnál tart (az előző idényben Shaun Bartlettnek már hat gól elég volt a házi gólkirályi címhez), ennek köszönhetően augusztusban megválasztották a hónap játékosának, és bekerült a bő válogatott keretbe is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!