Vágólapra másolva!
A Tottenham Hotspur az előző idénynek új klubvezetési modellel vágott neki, s bár a szakmai tervek, elképzelések hamar befuccsoltak, a csapat nem szerepelt rosszul, és végül a kilencedik helyen végzett a pontvadászatban. Hogy ezen a teljesítményen tovább javíthassanak, a londoniak újabb eurómilliókat költöttek a nyáron, és egyelőre úgy tűnik, hogy a pénzt a megfelelő játékosokra adták ki, mert a csapat 11 forduló után a harmadik pozíciót foglalja el.

A Tottenham Hotspur a kilencvenes években szinte kétségbeesetten szerette volna visszaszerezni a korábbi évtizedek nimbuszát, de a londoni egyesületnek sehogyan sem sikerült kitörni a középszerűségből, sőt volt olyan szezon, hogy még a kiesés szele is meglegyintette. A klub az 1991-es kupagyőzelem óta csupán egyetlen Ligakupa-diadallal dicsekedhetett, így aztán érthető volt, hogy a londoniak tavaly nyáron megpróbálkoztak valami újjal: átvéve a kontinentális koncepciót, a szakmai teendőket felosztották a vezetőedző és a szakmai igazgató között. Előbbi a francia Jacques Santini, utóbbi a dán Frank Arnesen lett. A gall edzőt hamarosan a holland Martin Jol váltotta, a klubvezetés pedig a szezon közben újabb 11 millió eurót költött játékosokra, de ezzel is csak azt sikerült elérnie, hogy a csapat végül a kilencedik helyen fejezte be a pontvadászatot.

A klubért szorítók ezzel együtt optimistán várták a folytatást, így aztán kisebbfajta mélyütésként érte őket, hogy a siker egyik fő letéteményesének tartott Arnesent a Chelsea FC elcsábította a White Hart Lane-ről - bár a Roman Abramovics által kifizetett kártérítés valamennyire enyhítette a fájdalmakat. Az első új szerzeményeket mindenesetre még Arnesen hozta a Spurshöz, ő igazolta le a finn Teemu Tainiót (AJ Auxerre), a kanadai Paul Stalterit (Werder Brement), illetve az egyaránt fiatal Wayne Routledge-et a Crystal Palace-tól, Tom Huddlestone-t a Derby Countytól és Aaron Lennont a Leeds Unitedtől.

Természetesen távozókban sem volt hiány, és a Tottenham meglepően sok pénzt tudott bezsebelni az eladásokból, hiszen az Everton FC 5,25 millió eurót fizetett a walesi középpályásért, Simon Daviesért, a Hamburger SV 2,6 millió eurót adott a kameruni Thimothée Atoubáért, míg Frédéric Kanoutét 6,5 millió euróért sikerült eladni a Sevilla FC-nek. Szükség is volt a bevételekre, hiszen a Tottenham még az átigazolási időszak utolsó napjaiban, a bajnokság megkezdése után is igyekezett tovább erősíteni keretét. A legnagyobb sztárt azonban ingyen sikerült megszerezni, még a Premier League rajtja előtt: a londoniaknak egyetlen eurót sem kellett fizetniük az FC Internazionalétól távozott holland középpályásért, Edgar Davidsért, akinek érkezését a vezetőség és a szurkolók is egyaránt hatalmas ovációval fogadták.

A szezont nem is kezdte rosszul a csapat, két győzelemmel nyitott, ám a következő három összecsapáson mindössze két pontot szerzett, nem csoda, hogy a szakmai stáb úgy érezte: újabb erősítésekre van szükség. Ennek fejében első pillantásra talán túlságosan is nagy összeget, 11,5 millió eurót fizettek ki a Newcastle Unitednek Jermaine Jenasért, és a lengyel csatár, Grzegorz Rasiak megvétele (közel hárommillió euróért) a Derby Countytól is sokak számára túlzásnak tűnt. A koreai Lee Young Pyo megvételével viszont jó üzletet csinált a klub, hiszen a balhátvédet kétmillió euróért szerezték meg a PSV Eindhoventől a svéd Erik Edman helyére, akiért viszont a francia Stade Rennes hárommilliót sem sajnált.

A nagy jövés-menés közepette valósággal elsikkadt az a hír, hogy Jol szerződést hosszabbított; a holland szakember újabb három évre kötelezte el magát, és a kontraktus aláírásakor meglepően magabiztosan nyilatkozott: "Rendkívül optimista vagyok, mert a csapatban rejlő lehetőségek fantasztikusak" - mondta, és szavaiban van is némi igazság. A játékoskeret erőssége ugyanis egyrészt már-már a valódi sztárklubokét idézi, másrészt pedig a gárda átlagéletkora igen alacsony. A keret legidősebb tagja a marokkói védő, Nureddin Najbet, aki 35 esztendős, de korántsem számít alapembernek - a meghatározó játékosok közül Davids a korelnök a maga 32 életévével. A rendszeresen szereplő labdarúgók közül még a két szélsőhátvéd, Lee Young Pyo és Stalteri tartozik a rutinosabb kategóriába (ők egyaránt 28 esztendősek), illetve a kapus Paul Robinson 26 éves, de a többiek mind a húszas éveik elején, maximum a közepén járnak, vagy még ott sem: Lennon, aki az utóbbi időben kezdő emberré küzdötte fel magát, mindössze 18 éves. A csapat átlagéletkora így 24 év körül van, amivel a Spurs az egyik legfiatalabb gárdának számít a Premier League-ben, de valószínűleg a topligákban is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!