Vágólapra másolva!
A régi sportújságírói közhely szerint a magyar labdarúgásban leginkább a holtszezon alatt pezseg az élet. Meglehet, szaftos hírekben ezen a télen sem volt hiány, az izgalmakra azonban ezúttal is leginkább egy-egy szebb napokat látott klub túlélésért folytatott szomorú harca adott okot. Mindeközben annak rendje és módja szerint jöttek és mentek a játékosok, a csapatok edzőmeccseken küzdöttek egymással és a zord körülményekkel, és egyelőre úgy tűnik, hogy hetekkel Európa legtöbb bajnoksága után szombaton végre az Arany Ászok Ligában is kezdetét veszi a második felvonás. Lássuk, ki milyen előjelekkel várja a folytatást. 

Ferencváros

Újévi meglepetésként Furulyás János bejelentette, hogy a játékosok egy része rövid időn belül szerződésmódosításra számíthat, akinek pedig ez nem tetszik, az könnyen a lelátón találhatja magát. A klubelnök azt a véleményét sem rejtette véka alá, hogy a legjobb az lenne, ha minél többen elhagynák a klubot, hiszen nyolc-tíz játékos úgy veszi fel nem csekély fizetését a klubtól, hogy esélye sincs a kezdőcsapat közelébe férkőzni... Ezt követően Kiss György a Vasas, Somorjai Tamás a Sopron, Zováth János és Zavadszky Gábor pedig egy-egy ciprusi klub ajánlatára nem tudott nemet mondani. A lefaragott keret január végén a székelyföldi Szovátán folytatta a felkészülést, amelynek ezúttal egy viszonylag szokatlan edzéselem, a szánkózás is része volt.

Nem sokkal később a klub több százmillió forintos köztartozásáról érkeztek hírek, amelyeket azon melegében meg is cáfolt Furulyás, hozzátéve, hogy az rt. mindössze a játékosok őszi prémiumával (150 millió) tartozik, de a ligától felvett hitelből március végéig azt is kifizetik. A futballistáknak azonban egy kicsit sürgősebb lett volna a dolog, állítólag többen is azt fontolgatták, hogy el sem mennek a ciprusi edzőtáborba, végül azonban mindenkit sikerült rávenni az utazásra.

A meghúzott nadrágszíj jegyében ezen a télen nem is igazolt senkit a listavezető, bár Pinte Attila egyszer-kétszer megjelent az Üllői úti székházban, ám az egykori szlovák válogatott végül inkább egy egyesült arab emírségekbeli szerződést választott. Mindenesetre László Csaba vezetőedző legtöbb magyar kollégájához képest így is irigylésre méltó helyzetben van, a Fradi pedig a bajnoki cím egyik nagy esélyeseként vághat neki a tavaszi idénynek.

Debrecen

Bajnoki álmokkal, új szponzor által támogatva készülődik a rajtra a Loki, amelynek hivatalos neve a következő bajnokság végéig DVSC-AVE Ásványvíz lesz.

A csapat mögött álló példásan rendezett gazdasági háttérnek köszönhetően a Debrecen rendszerint megengedheti magának a külföldi edzőtáborozást, nem volt ez másképpen idén sem: miután 24 órás veszteglést követően kiszabadultak a hóeséstől megbénult isztambuli reptérről, a hajdúságiak két hetet töltöttek a törökországi Belekben, ahol lengyel, moldáv, kazah, koreai és horvát csapatok ellen kötöttek le mérkőzéseket: a mérleg két győzelem, egy döntetlen, egy vereség, illetve egy botrányos körülmények között félbeszakadt Pula elleni összecsapás.

Túl nagy játékosmozgás nem jellemezte a klubot, a háromszoros válogatott szerb támadó Milos Kolakovic megszerzése azonban nagy erősítést jelenthet. Érkezett még a korábban Békéscsabán szereplő, több poszton is bevethető Grúz Tamás, profi szerződést kapott a saját nevelésű korosztályos válogatott Dzsudzsák Balázs, ám a szurkolók vélhetően legalább ennyire örvendenek annak, hogy másfél év szünet után ismét játékra jelentkezett Böőr Zoltán, a csapat válogatott középpályása.

Andorka Péter, Flavio Pim és Leonardo ugyanakkor búcsút intett a cívisvárosnak, Selymes Tibor pedig döntött úgy, hogy befejezi profi pályafutását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!