Ismét csalódást okoz az Atlético Madrid

Az Atlético Madrid 1996-ban szerezte meg a klub történetének kilencedik bajnoki címét, az azóta eltelt csaknem egy évtized alatt azonban az aranyérem közelébe sem tudtak kerülni a fővárosiak, sőt egyszer még a másodosztályt is megjárták. A mostani idényben mindenképpen a dobogóra vágyik a csapat, ennek érdekében a nyáron sztárok egész sora érkezett a Vicente Calderón-stadionba. Egyelőre azonban úgy tűnik, hiába volt a nagy befektetés: a csapat éppúgy a középmezőnyben szerepel, mint a legutóbbi szezonban.

Az Atlético szurkolói minden szezon előtt azt várják a csapattól, hogy a klub hagyományaihoz méltó módon szerepeljen, azaz legyen versenyben a bajnoki címért. Erre azonban az utóbbi években nemigen volt példa: a csapat a 2003-2004-es idényt a hetedik, az előzőt pedig a 11. helyen zárta, amit nemcsak a drukkerek, de a vezetők is nagy csalódásként éltek meg. Az ilyenkor szinte törvényszerű edzőváltás Madridban sem maradt el: César Ferrandónak (akit egy évvel korában nagy reményekkel szerződtetett a klub) felmondtak, utóda pedig nem kisebb egyéniség lett, mint az argentin sztártréner, Carlos Bianchi.

A játékospiacon is igen aktív volt az Atlético: már a nyár elején megszerezte Maxi Rodríguezt, Luciano Gallettit, Mateja Kezmant, és közel került Martin Petrov leigazolásához is. A VfL Wolfsburg bolgár szélsőjét hosszas huzavona után sikerült szerződtetni (ő már régen aláírt volna, de klubját sokáig győzködni kellett). Mivel a távozók listáján nem szerepeltek ilyen nagy nevek (Álvaro Novo a Real Sociedadhoz, Cosmin Contra, Nano és Veljko Paunovic a Getaféhoz, Jesper Grönkjaer a VfB Stuttgarthoz, Marcelo Sosa a CA Osasunához, Jorge Larena pedig a Celta Vigóhoz szerződött), a keret egyértelműen erősödött, így Bianchitól azt várta a vezetőség, hogy mindenképpen harcolja ki a nemzetközi kupaszereplést a csapattal, és ha lehet, juttassa a Bajnokok Ligájába az Atléticót.

Az argentin tréner, aki hazájában hatalmas sikereket ért el, maga is úgy érezte, hogy ezúttal végre Európában is maradandót alkothat, és hatalmas lelkesedéssel látott munkához. Mivel a keret nagyon hamar, több mint egy hónappal a bajnokság kezdete előtt kialakult, ráadásul a tavalyi gyenge szereplés miatt a nemzetközi kupákban sem szerepel ebben a szezonban a csapat, bőven volt ideje a szakembernek kialakítani a számára megfelelő együttest, és begyakorolni velük az ideálisnak gondolt taktikát.

A védelmen nem nagyon kellett változtatnia a mesternek, hiszen ez a csapatrész jól működött az előző szezonban (mindössze 34 gólt kaptak a madridiak a bajnokságban, ennél csak az FC Barcelona és a Real Madrid zárt jobb mutatóval), így nem is vett védőt a klub a nyáron. A középpályán viszont annál nagyobb volt a változás: Petrov, Rodríguez és Galletti érkezésével legalább két tavalyi kezdő játékosnak a kispadra kellett szorulnia (mivel mindhárom új szerzemény szélső, egyszerre csak ketten lehetnek a pályán). Ezt Jorge és Sosa nem vállalta, és inkább távozott, Gonzalo Colsa és Ariel Ibagaza viszont igen, így helyükre kerültek be a "jövevények" Peter Luccin és Bianchi egyik kedvence, Zahínos mellé (a 28 éves középpályás az előző idényben csupán egy bajnoki szerepelt, az argentin mesternél viszont alapembernek számít).

A csatársor összetétele nem lehetett kérdéses: a csapatkapitány Fernando Torres és a Chelsea FC-től megvásárolt Kezman helye az első fordulótól kezdve megkérdőjelezhetetlen volt a kezdő csapatban. Amely papíron az egyik legerősebbnek tűnt a Primera Divisiónban, a csapat eddigi eredményei azonban (szokás szerint) messze elmaradnak az elvárásoktól.

Rögtön az első fordulóban csalódást okozott szurkolóinak az Atlético, hiszen a nyitányon a középcsapatnak számító Real Zaragoza pontot rabolt a Vicente Calderón-stadionból. Az RC Deportivo elleni vereség után azonban nem volt idejük elkeseredni a vezetőknek, hiszen a csapat a harmadik fordulóban legyőzte a bajnok FC Barcelonát! A madridiak góljait Fernando Torres és Kezman szerezték, akárcsak a következő játéknapon a Real Sociedad, majd két héttel később a Málaga CF ellen. Rajtuk kívül az első hét fordulóban egyetlen játékos sem volt eredményes, ráadásul ők is csak hat gólig jutottak összesen.

Mivel a védelem sem volt olyan stabil, mint egy évvel korábban, az Atlético szeptember közepén a 15. helyén állt a tabellán, azaz legalább tíz pozícióval hátrébb, mint ami az előzetes elvárás volt a csapattal szemben. Már Bianchi menesztése is felmerült, amikor a gárda valamelyest erőre kapott: a következő kilenc találkozója közül csak egyet veszített el, de mivel megnyerni is csak két meccset sikerült, a helyzet nem javult jelentősen: 17 forduló után a fővárosiak a 12. helyen álltak, ráadásul Kezman súlyosan megsérült, rá legalább februárig nem számíthat Bianchi.