A Hürriyet című török lap szerint Gera Zoltán kiállítása isteni ajándék volt a házigazdák számára a szerdai, Törökország-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn, amely 3-0-ás hazai sikerrel végződött.
A magyar szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja arról számol be, hogy a helyi lapok többsége dicsérte Várhidi Péter szövetségi kapitány együttesének szervezett, fegyelmezett játékát és kiemelte: a játékvezetőnek Gera helyett a török kapust kellett volna kiállítania és büntetőt ítélni a magyarok javára.
A szerdai találkozó 63. percében 0-0-nál Hakan Arikan a tizenhatoson belül elsodorta a visszahúzós cselt bemutató Gerát. A skót bíró, Stuart Dougal az egyértelmű tizenegyes helyett a magyar válogatott csapatkapitányának adott sárga lapot műesésért, s mivel Gerának volt már egy figyelmeztetése, el kellett hagynia a pályát.
A megfogyatkozott magyar csapat a hátralévő időben három gólt kapott.