Vágólapra másolva!
A címvédő Chelsea gól nélküli döntetlent ért el a Newcastle United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában. José Mourinho együttese tehát nem tudta kihasználni, hogy a listavezető Manchester United szombaton 1-1-et játszott a Middlesbrough csapatával, így a két elitgárda között maradt a hárompontos differencia. Az Internazionale megszerezte története 15. olasz bajnoki címét, miután Sienában győzött, míg legnagyobb riválisa, az AS Roma kikapott az Atalanta otthonában. Spanyolországban kikapott a címvédő Barcelona, a Bundesligában győzött Huszti Szabolcs csapata, a francia ligában dobogós a Bordeaux, skót bajnok lett a Celtic, három 72 pontos csapat harcol a holland aranyéremért.

Nagy lehetőséget kapott a Chelsea az éllovas Manchester United szombati botlásával (Alex Ferguson csapata hazai pályán a Middlesbrough ellen hullajtott el két pontot), hiszen a Kékek sorsa így tulajdonképpen ismét a saját kezükbe került - ha hozzák a további bajnoki meccseiket, köztük a május 9-ei MU elleni szuperrangadót, úgy zsinórban harmadszor is övék lesz az Premier League aranyérme.

Ehhez azonban mindenek előtt Newcastle-ban kellett volna győzniük Drogbáéknak, ami már csak azért sem tűnt lehetlen küldetésnek, mert a Newcastle legutóbbi hét meccséből csupán egyet nyert meg, utolsó három hazai meccsén pedig gólképtelen volt, a Chelsea ezzel szemben legutóbbi kilenc összecsapásából győztesen került ki.

Elméletileg tehát londoniak rohamozására lehetett számítani, ehhez képest a hazaiak némileg veszélyesebben, és mintha motiváltabban is futballoztak volna az első félidőben, a bajnok ötlettelenül harcolt a mezőnyben, de csak elvétve jutott el a Szarkák kapujáig, ráadásul sérülés miatt Ballack csak néhány percig vett részt a játékban.

A fordulás után sem állt be minőségi változás a londoniak teljesítményében, sőt, az 58. percben Cech-nek ziccert kellett védenie, más kérdés, hogy a lassítás alapján Dyer leshelyzetből lépett ki Butt labdájával. Három perccel ezután Kalou csúszott el az üres kapuval szemben, így nem tudott élni az eséllyel, és hogy ne legyen ugyanez az egész csapat sorsa, José Mourinho az utolsó negyedórára Makelele helyett az addig a kispadon jegelt Sevcsenkót is behozta - hiába.

Forrás: EPA

Dyer nem ijedt meg a Chelsea védőitől

A ráaádás perceiben ugyan sok volt az izgalom, az egyik oldalon Caroll, a másikon Joe Cole dönthette volna el a meccset, ehelyett döntetlen lett a vége, így a Manchester United továbbra is három ponttal a Chelsea előtt.

Premier League, 35. forduló:
Newcastle United - Chelsea 0-0

Aston Villa - Portsmouth 0-0

[origo]

Az Internazionale megszerezte története 15. bajnoki címét, miután Sienában győzött, míg legnagyobb riválisa, az AS Roma kikapott az Atalanta otthonában az olasz bajnokság 33. fordulójában.

A milánóiak 2-1-re diadalmaskodtak a toszkán gárda vendégeként, s mindkét góljukat a tavalyi vb-döntőn is eredményes Marco Materazzi szerezte. Az Inter ezzel megvédte címét, hiszen tavaly a bundabotrány miatt az előtte végzett Juventust és AC Milant is büntetőpontokkal sújtották. Legutóbb "normál körülmények között" 1989-ben nyerte meg a scudettót a kék-fekete együttes. A találkozó után Massimo Moratti, a bajnokcsapat elnöke bejelentette 2011-ig meghosszabbították Roberto Mancini vezetőedző szerződését.

Massimo Moratti, az Inter elnöke Giacinto Facchettinek ajánlotta a bajnoki címét. "Amikor lefújták a mérkőzést egyből rá gondoltam. A klub történetében senki sem áldozott fel annyi mindent a csapatért mint ő. Ő volt a hűség mintaképe" - nyilatkozta a gárda hivatalos honlapján a kék-feketék első embere.

Facchetti - aki tavaly szeptemberben hunyt el - csapatkapitánya volt az Internazionale legendás csapatának, amely az argentin Helenio Herrera által kidolgozott, catenaccióként elhíresült védekező taktikájával 1964-ben és 1965-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és a Világkupát.

A hazájában óriási népszerűségnek örvendő klasszis 1961 és 1978 között 476 mérkőzésen lépett pályára a Serie A-ban, melyeken 75-ször volt eredményes, ezenkívül négyszer bajnoki címnek is részese volt.

A Roma a jövő heti Lazio elleni derbire való tekintettel tartalékosan állt fel, s így 2-1-es vereséget szenvedett Bergamóban. A kudarc következtében az Internazionale 16 pontos, behozhatatlan előnyre tett szert öt fordulóval a Serie A vége előtt.

A forduló rangadóján a Fiorentina Rómában nyert a harmadik Lazio ellen. A bennmaradásért küzdő Parma változatos és gólgazdag meccsen meglepetésre idegenben legyőzte a nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyekért harcoló Palermót. Egy mérkőzést, a Catania-Ascoli találkozót május 2-ára halasztották.

Serie A, 33. forduló:
Atalanta - AS Roma 2-1 (2-0)
gól: Doni (37.), Zampagna (44.), illetve Perrotta (64.)
piros lap: Ferrari (90., AS Roma)

Chievo - Livorno 2-1 (0-1)
gól: Pellisier (55.), Bogdani (76.), illetve C. Lucarelli (18.)

Empoli - Torino 0-0

SS Lazio - Fiorentina 0-1 (0-0)
gól: Mutu (71.)

Reggina - Udinese 1-1 (0-1)
gól: Amoruso (81.), illetve Muntari (26.)

Siena - Internazionale 1-2 (1-1)
gól: Negro (19.), illetve Materazzi (16., 60., utóbbit 11-esből)

Palermo - Parma 3-4 (2-1)
gól: Bresciano (36.), Di Michele (45., 11-esből), Zaccardo (90.), illetve Budan (25.), Fernando Couto (47.), Gasbarroni (71.), Rossi (80.)
piros lap: Pisano (58., Palermo)

Az olasz labdarúgó-bajnokság győztesei:
1898: Genoa
1899: Genoa
1900: Genoa
1901: AC Milan
1902: Genoa
1903: Genoa
1904: Genoa
1905: Juventus
1906: AC Milan
1907: AC Milan
1908: Pro Vercelli
1909: Pro Vercelli
1910: Internazionale
1911: Pro Vercelli
1912: Pro Vercelli
1913: Pro Vercelli
1914: Casale
1915: Genoa
1920: Internazionale
1921: Pro Vercelli
1922: Novese (FIGG), Pro Vercelli (CCI)
1923: Genoa
1924: Genoa
1925: Bologna
1926: Juventus
1927: Torino (visszavonták)
1928: Torino
1929: Bologna
1930: Internazionale
1931: Juventus
1932: Juventus
1933: Juventus
1934: Juventus
1935: Juventus
1936: Bologna
1937: Bologna
1938: Internazionale
1939: Bologna
1940: Internazionale
1941: Bologna
1942: AS Roma
1943: Torino
1946: Torino
1947: Torino
1948: Torino
1949: Torino
1950: Juventus
1951: AC Milan
1952: Juventus
1953: Internazionale
1954: Internazionale
1955: AC Milan
1956: Fiorentina
1957: AC Milan
1958: Juventus
1959: AC Milan
1960: Juventus
1961: Juventus
1962: AC Milan
1963: Internazionale
1964: Bologna
1965: Internazionale
1966: Internazionale
1967: Juventus
1968: AC Milan
1969: Fiorentina
1970: Cagliari
1971: Internazionale
1972: Juventus
1973: Juventus
1974: SS Lazio
1975: Juventus
1976: Torino
1977: Juventus
1978: Juventus
1979: AC Milan
1980: Internazionale
1981: Juventus
1982: Juventus
1983: AS Roma
1984: Juventus
1985: Verona
1986: Juventus
1987: SSC Napoli
1988: AC Milan
1989: Internazionale
1990: SSC Napoli
1991: Sampdoria
1992: AC Milan
1993: AC Milan
1994: AC Milan
1995: Juventus
1996: AC Milan
1997: Juventus
1998: Juventus
1999: AC Milan
2000: SS Lazio
2001: AS Roma
2002: Juventus
2003: Juventus
2004: AC Milan
2005: nem hirdettek bajnokot
2006: Internazionale
2007: Internazionale

A Serie A bajnokcsapatai:
27-szer: Juventus
17: AC Milan
15: Internazionale
9: Genoa
7: Pro Vercelli, Bologna, Torino
3: AS Roma
2: Fiorentina, SS Lazio, SSC Napoli
1: Casale, Novese, Cagliari, Verona, Sampdoria.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!