Vágólapra másolva!
A norvég labdarúgás a kilencvenes évek elejéig leginkább a futottak még kategóriába tartozott Európában, az ország válogatottja az 1938-as világbajnokság kivételével semmilyen nagy tornára nem jutott ki. Az elmúlt másfél évtized viszont az ország futballjának nagy felfutását hozta, még ha az aranykoron már túl is van a norvég foci. Ismerje meg a magyar labdarúgó-válogatott szerdai Eb-selejtezős ellenfelének a történetét!

A sportágat néhány angol diák ismertette meg az országban még az 1880-as években, és a labdarúgást elsősorban a kikötővárosokban, vagyis Oslóban és Bergenben kedvelték meg - igaz, az első egyesületet, az 1894-ben létrejött Odds BK-t Skienben alapították.

Az első hivatalos hazai trófeát 1902-ban írták ki, és a norvég kupa első fináléjában az Odds 2-0-s vereséget szenvedett a Grand Nordstrand Arendaltól - a következő négy kiírást viszont megnyerte. Az első válogatott mérkőzését 1908-ban játszotta a norvég nemzeti tizenegy, mégpedig Svédország ellen, és 11-3-as vereséget szenvedett.



Csizmadia Csaba és Dzsudzsák Balázs meccs előtti várakozásai


A következő válogatott találkozóra két évet kellett várni, az ellenfél pedig megint Svédország volt, akárcsak az ezt követő két összecsapáson - a norvég válogatott első olyan meccsét, amelyen nem a svédekkel találkozott, 1912 júniusában vívta - éppen Magyarország ellen, és 6-0-s vereséget szenvedett. A norvégok egyébként első kilenc meccsüket elveszítették, míg a tizediken végre döntetlent értek el Oroszországgal szemben, az első győzelemre pedig egészen a 28. összecsapásig kellett várniuk, akkor Dániát 3-0-ra sikerült legyőzniük Oslóban.

Az idő tájt már egy kísérleti jellegű országos bajnokság is működött, amelyet azonban nem szokás beszámítani a hivatalos pontvadászatok közé - az első ilyen 1938-ban indult. Akkor a norvég labdarúgás már túl volt a sokáig legnagyobb sikerén: az 1936-os berlini olimpián a válogatott bronzérmes lett, mégpedig úgy, hogy a negyeddöntőben éppen a házigazda német csapatot verték meg 2-1-re, a dísztribünön helyet foglaló Adolf Hitler legnagyobb bánatára. A két évvel későbbi világbajnokságon is ott volt a csapat, de az első körben kikapott az olaszoktól.

Utóbbi eredmény már csak azért is sokat számított, mert ennek is köszönhetően egyre több angol szakember szerződött Norvégiába, és ennek az ellenkezője is igaz volt, a norvég futballisták keresettebbek lettek Angliában. Az egyik "első fecske" a kapus Erik Thorstvedt volt, aki 1988 és 1994 között hat éven keresztül szerepelt a Tottenham Hotspurben, és a kilencvenes évek elején egyre többen követték a példáját: Gunnar Halle az Oldham Athleticben, Erland Johnsen pedig a Chelsea FC-ben kötött ki, és a Bundesligában is egyre több norvég szerepelt Rune Bratsethtől (Werder Bremen) kezdve Jörn Andersenig (Fortuna Düsseldorf).

Az igazán nagy fordulatot azonban az hozta meg a válogatottnál, hogy 1990-ben Egil Olsen került a kispadra (akit két éve összeboronálták a magyar válogatottal is). A Drillo, azaz Trükkös becenevű mester korábban az U21-es válogatottat irányította, és a norvég labdarúgás aranykora egyértelműen az ő nevéhez kötődik. Az 1992-es Eb-re még nem tudta kivezetni a csapatot, de tanítványai a selejtezők során hazai pályán 2-1-re legyőzték a világbajnoki bronzérmes olaszokat, az 1994-es World Cupra pedig kijutott az együttessel, majd a négy évvel későbbi tornán is szerepelhetett a csapattal. A korszak két legemlékezetesebn mérkőzését a brazilok ellen vívták az északiak: 1997-ben egy barátságos találkozón otthon 4-2-re nyertek ellenük (akkor kapta Tore-Andre Flo a Flonaldo becenevet), az 1998-as vébén pedig 2-1-re győzték le a selecaót.

Mindez egybeesett a Rosenborg BK felfutásával, a trondheimi együttes az 1992-es bajnokság megnyerése után 13 éven keresztül nem engedte ki a kezéből az aranyérmet, és a Bajnokok Ligájában is ért el figyelemre méltó eredményeket. A fentiek miatt egyre több norvég futballista tűnt fel a topligákban, és páran közülük kifejezetten sztárnak számítottak, elég, ha csak a manchesteri Ole-Gunnar Solskjaert, vagy a Chelsea FC-ben szerepelt Tore-Andre Flót említjük - a 2000-2001-es szezonban csak a Premier League-ben összesen 16 norvég futballista szerepelt. Az olyan futballisták, mint Stig Inge Björnebye, Henning Berg (aki 100-szoros válogatott, valamint BL-győztes), Öyvind Leonhardsen vagy Kjetil Rekdal, mind ismert szereplői voltak a nemzetközi labdarúgásnak.

A 2000-es Európa-bajnokságon már nem Olsen, hanem Nils Johan Semb ült a kispadon (ez volt az első kontinensviadal, amelyre kijutottak), azóta pedig egyetlen nagy eseményen sem vehetett részt a nemzeti együttes. Semb 2003-as lemondása óta Aage Hareide irányítja a válogatottat, akinek azonban már nem állnak olyan klasszisok a rendelkezésére, mint elődjeinek, de azért még mindig számíthat Solskjaerre, Steffen Iversenre vagy John Carew-ra, a fiatalabb generációból pedig a Blackburn Roversben légióskodó szélső, Morten Gamst Pedersen nevét érdemes kiemelni - amint azt tavaly a Szusza Ferenc-stadionban a magyar szurkolók is megtapasztalhatták.

Ahhoz a meccshez képest annyi változás történt a norvég csapatban, hogy kikerült a kapuból Thomas Myhre, aki a bosnyákok és a törökök elleni meccseken is potyagólokat kapott - a legutóbb a máltaiak ellen a Brann Bergen portása, Hakon Opdal védett. A budapesten két gólt is szerzett Solskjaer ezúttal sérülés miatt nem játszhat, így alighanem Iversen lesz Carew partnere. A középpálya jobb oldalán pedig várhatóan a balhátvéd, John Arne Riise öccse, Björn Helge Riise szerepel majd, aki a máltaiak ellen a mezőny legjobbja volt.

Európa-bajnoki selejtező, C csoport:
Norvégia - Magyarország
Oslo, UIllevaal-stadion, 19 ó (tv.: Sport2)
v.: Eduardo Iturralde González (spanyol)
a várható kezdőcsapatok:
Norvégia:
Opdal - Storbaek, Hagen, Hangeland, J. A. Riise - B. H. Riise, Andresen, Haestad - M. G. Pedersen, Carew, Iversen.
Magyarország: Végh - Szélesi, Juhász R., Balogh B., Vanczák - Tőzsér, Tóth B., Buzsáky - Hajnal - Gera, Priskin.

A 2006. szeptember 2-ai meccsen történt:
Magyarország - Norvégia 1-4 (0-3)
Budapest, Szusza Ferenc-stadion
v.: Vink (holland)
Magyarország: Király - Fehér, Éger, Juhász (Vanczák, 65.), Lőw - Horváth A. (Kiss Z., 61.), Molnár, Dárdai - Gera, Huszti - Sowunmi (Torghelle, 80.).
Norvégia: Myhre - Rambekk, Hagen, Hangeland, Johnsen - Strömstad (Braaten, 62.), Andresen, Haestad (Larsen, 85.), Pedersen - Solskjaer, Carew (Iversen, 76.).
gól: Gera (88., 11-esből), illetve Solskjaer (15., 54.), Strömstad (32.), Pedersen (41.)
sárga lap: Éger (61.), Torghelle (81.), Johnsen (84.)

A C csoport további programja:
Bosznia-Hercegovina - Málta, Szarajevó 20.15
Görögország - Moldova, Iráklió 20.30

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!