A vasárnapi negyeddöntők közül a Mexikó-Paraguay összecsapás ígérkezik izgalmasabbnak, mert bár az El Tri a csoportmérkőzések során magabiztosan játszott, a paraguayi gárda ellen nem számít sokkal esélyesebbnek.
A közép-amerikaiak a Chile elleni találkozón több kulcsemberüket is pihentették, és a kissé tartalékos gárda nem törte össze magát, és a jelek szerint az akkor szerepelt focisták közül egyedül a bal oldali középpályás, Andrés Guardado tudta megőrizni a helyét a kezdők között, kiszorítva az első két találkozón pályára lépett Fernando Arcét. Ennek megfelelően a védelemben ismét ott lesz Rafael Márquez, a csatársorban Nery Alberto Castillo, a kapuban pedig a rotációs szisztémának megfelelően Oswaldo Sánchez állhat.
A találkozónak külön pikantériát adhat, hogy a paraguayi keretben összesen öt olyan futballista is akad, aki Mexikóban futballozik, és közülük hárman egészen biztosan ott lesznek a kezdők között: a hátvédsorból Darío Verón az UNAM-ban, a csapatkapitány Júlio César Cáceres a Tigresben, Paulo da Silva pedig a Tolucában keresi a kenyerét. A nagy kérdés az, hogy Gerardo Martino mester a csatársorban bizalmat szavaz-e Salvador Cabanasnak, aki szintén Mexikóban légióskodik, és az első két csoportmérkőzések csereként beállva szerzett gólt.
A másik negyeddöntőn a torna egyetlen százszázalékos csapatának, Argentínának a papírforma alapján nem okozhat gondot Peru legyőzése, de az albiceleste mestere, Alfio Basile óva intette szurkolóikat attól, hogy lebecsüljék az ellenfelet, elvégre Peru Uruguay ellen 3-0-ra nyerni tudott.
Az argentinok egyébként nagy valószínűséggel visszatérnek ahhoz a kezdőtizenegyhez, amely az első két mérkőzésen szerepelt (bár felmerült annak a lehetősége, hogy az egyik védekező középpályás, Estebán Cambiasso helyett a támadóbb szellemű Pablo Aimar szerepeljen), de azt nem tudni, hogy a sérült Hernán Crespót Diego Milito vagy Carlos Tévez pótolja majd a csatársorban.
A perui válogatottban Jefferson Farfán sérülés, Jhoel Herrera és Alberto Rodríguez pedig eltiltás miatt biztosan nem játszik, és a szövetségi kapitány, Julio César Uribe érthető módon igyekszik nagyon megszervezni együttese védekezését: a középpályán egyedül Juan Carlos Marino kap kifejezetten támadó feladatot.