Ez volt az első abban a sorban, amit Brémában csak "Weser-wundernek", azaz Weser-csodának neveznek: a zöld-fehér gárda ugyanis ezt követően még kétszer hajtott végre hasonló bravúrt, jelesül, hogy hazai pályán háromgólos hátrányt dolgozott le.
Az 1988-89-es idényben a BEK-ben a keletnémet Dynamo Berlin ellen nyertek a Weser stadionban 5-0-ra azután, hogy idegenben 3-0-s vereséget szenvedtek, míg az 1999-2000-es szezonban az UEFA-kupában pedig az Olympique Lyon kapott ki 4-0-ra Brémában - a 3-0-ra megnyert első meccs után.
A brémaiak így a két meccsből álló párviadalokban a fordítás királyainak számítanak, hiszen rajtuk kívül csak egy olyan klub akad, amely három alkalommal is végrehajtotta ezt a bravúrt.
Az FC Barcelonáról van szó, amely mind a három esetben kísértetiesen hasonló módon jutott tovább: az 1977-78-as idényben az angol Ipswich Town, egy évvel később a belga RSC Anderlecht, az 1985-86-os szezonban pedig a svéd IFK Göteborg játékosai gondolhatták azt, hogy a 3-0-ra megnyert első meccs után a Camp Nouban majd csak kihúzzák valahogy - ám mind a három csapat labdarúgói tévedtek.
A Barca ugyanis valamennyi esetben 3-0-ra nyert, majd a büntetőpárbajban kiharcolta a továbbjutást.
A katalánok ősi riválisa, a Real Madrid "csak" két hasonló produkcióval büszkélkedhet, de ezek közül az egyik olyan volt, amit a királyi gárdán kívül csak egyetlen csapat mondhat el magáról. Az 1985-86-os UEFA-kupában a madridiak a harmadik körben a Borussia Mönchengladbachhal kerültek szembe, és a düsseldorfi Rhein stadionban (a 'Gladbach ugyanis a nagyobb befogadóképesség miatt oda vitte a mérkőzést) bele is szaladt egy 5-1-es vereségbe.
A továbbjutás reménytelennek látszott, de a madridiak nem adták fel. A visszavágón 95 ezer néző előtt már negyedóra alatt két góllal vezettek, ám a továbbjutáshoz újabb két találatra lett volna szükségük - és negyedórával a lefújás előtt még mindig csak 2-0 volt az állás. Akkor azonban jött Carlos Santillana, és duplájával bebiztosította a Real továbbjutását.
A madridiak mellett eddig csak egyetlen gárda volt, amely hasonló bravúrt ért el: egy évvel korábban a jugoszláv Partizan Beograd szintén négy góllal, 6-2-re kapott ki az angol Queen's Park Rangerstől, de Belgrádban 4-0-ra nyert, és így továbbjutott. A következő körben viszont a Videotontól már 5-0-ra kaptak ki az első meccsen, és ezt már a Partizan sem tudta ledolgozni...