A nagy négyes és ami mögötte van
[origo]
2008. augusztus 15. 15:31
Az utóbbi időszakban az angol futball-közvélemény meglehetősen sokat panaszkodik amiatt, hogy a Premier League teljesen kiszámíthatóvá és izgalommentessé vált, legalábbis ami az élmezőnyt illeti: az első négy helyezett minden szempontból elhúzott a többiektől. Ebben sok az igazság, ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy egy-egy mérkőzésen kis túlzással szinte bármelyik csapat képes meglepetést okozni a nagyokkal szemben - hosszú távon, egy egész szezont tekintve viszont való igaz, hogy a Big Four (vagyis a Manchester United, a Chelsea FC, az Arsenal FC és a Liverpool FC) teljesen más dimenziókban mozog.
Mindenképpen hatalmas meglepetést jelentene, ha nem ez a négy együttes végezne az első négy helyen, de még a Big Four tagjai között is akad differencia. Az aranyéremre például elsősorban a Manchester Unitedet és a Chelsea FC-t tartják esélyesnek: az elmúlt négy esztendőben mindig ez a két gárda osztozott az első két pozíción. A legutóbbi két idényben a Vörös Ördögök végeztek az élen, ráadásul az előző szezonban a Bajnokok Ligáját is megnyerték, ami elméletileg azt jelzi, hogy jelenleg nincs náluk jobb csapat Európában. A felkészülési időszak azonban nem a legideálisabban telt Manchesterben: a Cristiano Ronaldo esetleges távozása körüli huzavona, majd a portugál sérülése, illetve az új szerzemények hiánya nem könnyíti meg Sir Alex Ferguson helyzetét - ráadásul a MU-nak már szeptemberben játszania kell a Chelsea-vel és a Liverpoollal is.
Persze, az együttes kerete így is bombaerős, és előnyt jelenthet az is, hogy a csapat immár több mint egy éve változatlan. Ferguson azért egy támadót még szeretne igazolni, és a hírek szerint a Tottenham Hotspur bolgár csatára, Dimitar Berbatov még a bajnoki rajt előtt megérkezhet az Old Traffordra - a skót pedig van olyan jó edző, hogy kihozza a maximumot csapatából.
A MU-nak és Fergusonnak várhatóan méltó ellenfele lesz a Chelsea FC kispadján a brazil Luiz Felipe Scolarival. A legutóbbi idényben a londoni gárdánál a szezon nagyobb részében az izraeli Avram Grant volt az edző, aki azért nem egy kategória Fergusonnal, azonban Scolariról már nyugodtan állíthatjuk, hogy hasonlóan rutinos, ravasz róka - európai klubnál ugyan még nem bizonyított, de Dél-Amerikában és szövetségi kapitányként már igen. Sokak szerint a londoniak legnagyobb erősítése a nyáron éppen Scolari megszerzése volt, de azért ne feledkezzünk meg a jobbhátvéd Bosingwa, illetve a középpályás Deco szerződtetéséről, na meg arról, hogy Frank Lampard mégis csak maradt, sőt, meghosszabbította a kontraktusát.
A középpályán ennek köszönhetően akár a bőség zavara okozhat problémát Scolarinak, aki a fentiek alapján alighanem továbbra is az egycsatáros hadrendet erőlteti - Didier Drogba ehhez továbbra is ideális alanynak tűnik. A mester nem félt kijelenteni, hogy mind a négy trófeát meg szeretné nyerni, amelyért versenybe indul a csapattal (bajnokság, BL, FA- és ligakupa), vagyis nyilatkozatháborúban is felveszi a versenyt a riválisok edzőivel.