Vágólapra másolva!
A szerdai vb-selejtezők előtt - amolyan ráhangolódásképp - remek barátságos meccset játszott egymással a francia és a tunéziai válogatott a párizsi Stade de France-ban: az 1998-ban világbajnok, 2000-ben Eb-aranyérmes vendéglátók 0-1-ről fordítva 3-1-re diadalmaskodtak, elsősorban a duplázó Thierry Henrynak köszönhetően. Tekintse meg a mérkőzés góljait, a négyből három is szépséges volt!

A tudósítások szerint a 62 ezer néző egy jelentős része a vendégekért szorított, a legnagyobb füttyöt a szünetben beállt tunéziai születésű, ám francia színekben szereplő Hatem Ben Arfa kapta.

A vendégek egy szemtelen góllal szereztek vezetést, a francia másodosztályban, a Lens-ban szereplő Issma Jemaa lefülelt egy hazaadást, majd Jean-Alain Boumsongból bohócot csinálva, remek cselsorozat után éles szögből lőtt, s a labda a meglepett hazai kapus, Steve Mandanda lábai között került a hálóba.

A kapitányukért, a foci-Eb óta rendkívül sokat bírált Raymond Domenechért küzdő franciák aztán összekapták magukat, főképp Thierry Henry, aki előbb az első félidő hajrájában - hosszú szóló és szemrevaló kényszerítő után - 17 méterről lőtt remek gólt, majd a második játékrész elején közelről volt eredményes.

A Lyon 21 éves tehetsége, Karim Benzema az 56. percben bebizonyította, miért tartják sokan Zinédine Zidane utódjának: 16-ról, fordulásból pazarul bombázott a bal felsőbe.

Tekintse meg a mérkőzés góljait:


A találkozó után Francois Fillon francia kormányfő úgy nyilatkozott, szerinte nem kellene lejátszani azokat a mérkőzéseket, melyeken a szurkolók kifütyülik a rivális csapat himnuszát. Kedd este ugyanis ez történt: a vendégszurkolók durván kifütyülték a Marseillaise-t.

"Ez sértő a játékosokra és Franciaországra nézve, ami történt, nem tolerálható. Úgy gondolom, le kell állítani azokat a meccseket, amelyeken a himnuszt - bármilyen nemzeté is legyen - kifütyülik. Sajnálom, hogy a Francia Labdarúgó Szövetség nem törölte a találkozót" - idézte az MTI Fillont.

Hasonló füttykoncert volt a franciák 2001-es algériai, illetve tavaly a marokkói válogatott elleni mérkőzésen is.

Barátságos mérkőzés:
Franciaország - Tunézia 3-1 (1-1)
gól:
Henry (40., 48.), Benzema (58.), illetve Jemaa (30.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!