Hajnal-gól, Barca-remi, Várhidi-vizit
[origo]
2008. február 10. 00:24
Nem sok izgalmat hozott a Karlsruhe hannoveri vendégjátékának első félideje, a Huszti Szabolccsal felálló hazaiak léptek fel valamivel kezdeményezőbben, de csak pontrúgásokból voltak veszélyesek. A vezetést is egy ilyenből szerezték meg a 44. percben, Balitsch egy bal oldai szabadrúgás után közelről juttatta a kapuba a labdát.
A szünet után jóval nyíltabb lett a játék, ami minőségi változást hozott a mérkőzésben, a fölénybe kerülő vendégek pedig megismételték azt, amit a két csapat őszi mérkőzésén tettek, jelesül megfordították az állást. A 61. percben Görlitz jobb oldali beadásából Kennedy felhőfejessel a bal pipába küldte a labdát, majd három percre rá Eichner futott le mindenkit a bal oldalon, középre adását Hajnal Tamás hat méterről passzolta a bal alsó sarokba. A magyar középpályásnak ez volt a hatodik gólja ebben a bajnokságban.
A Karlsruhe később bebiztosíthatta volna győzelmét, ám Kapllani és Kennedy is ziccert hibázott. A kihagyott helyzetek a 87. percben Rosenthal révén bosszulták meg magukat, a csereként beállt játékos 16 méterről jobb külsővel kilőtte a bal felső sarkot.
Hajnal teljesítményére nincs hatással, hogy nyártól a Dortmund futballistája lesz
Az utolsó percben így is kicsikarhatták volna a győzelmet a vendégek, Timm azonban a kapufára droppolta a labdát, így maradt a döntetlen, amivel a játék képe alapján Husztiék lehetnek elégedettebbek. A két magyar játékos egyaránt végigjátszotta a mérkőzést.
A Dárdai Pált a 67. perctől soraiban tudó Hertha BSC a címvédő VfB Stuttgart otthonából hozta el a három pontot. A Hamburg ikszelt Leverkusenben.
Bundesliga, 19. forduló:
Hannover 96 - Karlsruhe 2-2 (1-0)
gól: Balitsch (44.), Rosenthal (87.), illetve Kennedy (61.), Hajnal (64.)
Bayer Leverkusen - Hamburger SV 1-1 (0-1)
gól: Friedrich (60.), illetve van der Vaart (28.)
VfB Stuttgart - Hertha BSC 1-3 (1-2)
gól: Gomez (40.), illetve Pantelic (7., 45.), Raffael (49.)
kiállítva: Delpierre (81., VfB Stuttgart)
VfL Bochum - Energie Cottbus 3-3 (2-1)
gól: Ipsa (7., öngól), Sestak (42.), Auer (68.), illetve Papadopulosz (45.), Skela (69.), Jelic (79.)
1. FC Nürnberg - Hansa Rostock 1-1 (1-1)
gól: Koller (19.), illetve Rahn (27.)
VfL Wolfsburg - MSV Duisburg 2-1 (1-1)
gól: Schäfer (36.), Grafite (54.), illetve Niculescu (26.)
Az állás (meccs, gólkülönbség, pont):
1. Bayern München 18 33-9 39 pont
2. Werder Bremen 18 43-26 36
3. Bayer Leverkusen 19 36-19 34
4. Hamburger SV 19 26-15 34
5. FC Schalke 04 18 30-18 32
6. Karlsruher SC 19 23-23 32
7. Eintracht Frankfurt 19 24-24 29
8. Hannover 96 19 30-31 29
9. VfL Wolfsburg 19 33-31 26
10. VfB Stuttgart 19 26-32 25
11. VfL Bochum 19 30-31 23
12. Hertha BSC 19 22-28 23
13. Borussia Dortmund 18 29-33 22
14. Hansa Rostock 19 18-29 18
15. Arminia Bielefeld 19 20-41 18
16. 1. FC Nürnberg 19 22-31 16
17. Energie Cottbus 19 22-33 16
18. MSV Duisburg 19 18-31 14