A bejárat felé vezető utat még esernyővel a kézben kellett megtenniük a két tábor híveinek, akiket alig lehetett megkülönböztetni: a Portsmouthnak a hazai és a vendégmeze is kék színű, míg a Cardiff otthon kékben játszik (idegenben feketében), így tengerkék színben pompázott a Wembley bejárata előtti, mintegy egy kilométeres "bevezető" út. Négy lovas rendőr is éberen figyelt, s talán meglepő, hogy kettő közülük hölgy volt.
Az úton bárki kupagyőztesnek tudhatta magát egy pár másodperc erejéig, a kartonból kivágott Pompey-, illetve Cardiff-játékos fej nélküli fényképe mögé beállhattak mosolyogni a drukkerek.
A Wembley látványa belülről lenyűgöző, de főleg akkor, amikor már tele van, s erre elég hamar sor került szombaton. Hát persze, hogy hamar, hiszen mindenki alig várta már a nagy meccset, s voltak programok a kezdő sípszó előtt is.
Egy futballrajongó számára már az is hibátlan esemény, ha a kedvenc csapat játékosai kint melegítenek, a szervezők most ezt is próbálták színesíteni: egy dobosokból álló zenekar diktálta a ritmust, majd a két szőke énekesnő, a felettébb csinos Katherine Jenkins és Lesley Garrett énekeltek, a "God Save The Queen"-en kívül a két csapat indulóját is előadták. Amikor a walesieké ment, akkor az angolok fütyöltek fülsüketítően, és fordítva.
Amikor Jenkins énekelte a Portsmouth-himnuszt, az óriáskivetítő kamerája ráközelített egy kékre festett, hosszú hajú férfira, akinek kisgyermekként potyogtak a könnyei a meghatottságtól.
Így szurkoltak a Cardiff City hívei
A kupadöntő díszvendége a legendás Sir Bobby Robson volt, aki közvetlenül a kezdő sípszó előtt a játékosok mindegyikével kezet rázott, ám ami a magyarok számára érdekesebb, az egykori remek tréner még a meccs előtt a Wembleyben szerzett élményeiről a következőket mondta: "Mint szurkoló, annak idején a saját szememmel láttam, amint Jackie Milburn és Puskás Ferenc legendákká válnak. Játékosként a debütáló válogatott meccsemen dupláztam a franciák ellen, majd - ennek immáron harminc éve - megnyertem az FA-kupát az Ipswich Townnal. Nyolc éven át szövetségi kapitányként jártam ide az angol nemzeti csapattal. Bárki is nyer ma, bizton mondom, fantasztikus érzés, amikor a győztes csapat kapitánya a kupát a magasba emeli. Ugyanazt fogja érezni, mint amit mi éreztünk az Ipswichcsel - az egész város megőrült, miután legyőztük az Arsenalt."