Vágólapra másolva!
A világbajnoki selejtezők utána és a nemzetközi kupacsaták előtt ismét a topligák szolgáltatják a témát a nemzetközi futballvilágban, van is miről beszélni, mivel az angol bajnokságban Liverpool-Manchester United és Manchester City-Chelsea rangadókra kerül sor. A címvédőnél most mutatkozhat be a Tottenhamtől igazolt Dimitar Berbatov, aki az előző idényben még azzal a Robbie Keane-nel rohamozta az ellenfelek kapuját, aki ezúttal a Vörösök mezében akciózgat majd. A brazil Robinho lesz a másik új fiú, akinek debütálása érdekesnek ígérkezik, a Real Madridtól a Manchester Cityhez távozó támadó a Chelsea elleni rangadón teheti le a névjegyét a szigetországban. A Bundesligában a Dortmund-Schalke párharcnak Hajnal Tamás személyében magyar szereplője is lesz, Itáliában és Spanyolországban pedig az a kérdés, hogy sikerül-e javítania a rajton gyengélkedő nagycsapatoknak.

A spanyol futballbajnokság meglepetéscsapata, az első fordulóban a Barcelona skalpját megszerző újonc Numancia az e hétvégi második körben a Real Madrid ellen is bravúrra készül.

Az edző, Sergio Kresic nem is rejtette véka alá, hogy együttesét bizony képesnek tartja a bajnok fővárosi elitalakulat legyőzésére még akkor is, ha a vasárnap esti összecsapást a Real otthonában, a Santiago Bernabéu-stadionban rendezik.

"Egy dolog, hogy elvben nem mi számítunk esélyesnek és egy másik, hogy mi történik majd valóságosan" - mondta a kiscsapat nagy önbizalommal megáldott horvát trénere.

A Real háza táján kevesebbet ígérgetnek, viszont feltétlenül bizonyítványszépítésre készülnek, hiszen a bajnoki rajt kudarcot hozott: az amúgy kétségtelenül mumusnak számító Deportivo La Coruna udvariatlan vendéglátóként 2-1-re elverte a címvédőt.

A királyi gárdánál a bizakodást erősítheti, hogy eltiltása lejártával az új középpályás szerzemény, a holland Rafael van der Vaart immár rendelkezésre áll, és a madridiak német vezetőedzője, Bernd Schuster ha úgy látja jónak, végre bevetheti a védelem korábbi oszlopát, az Aranylabdás olasz Fabio Cannavarót, aki felépült hosszadalmas sérüléséből.

A másik klubóriás, a Barca is javítani igyekszik, méghozzá a Racing Santander ellen, és a szurkolók a menesztett holland vezetőedző, Frank Rijkaard helyére lépő egykori hazai kedvenc Pep Guardiolától sem nagyon fogadnák el zokszó nélkül az újabb vereséget, de még a döntetlent sem hazai pályán.

Az új szezonra alaposan megerősödött, s az erősorrendben jelenleg harmadikként emlegetett Atlético Madrid Valladolidban igazolhatja, hogy valóban rászolgál a dicséretekre és tényleg megalapozottak dobogós törekvései. Ami tény: a hírnevet illetően messze a Real után kullogó másik fővárosi élegyüttes remek idénykezdet gyanánt elébb a Bajnokok Ligája selejtezőjében mért 4-0-s csapást a német Schalke 04 gárdájára, majd az eredményt "leutánozva" ugyanennyire páholta el a bajnoki nyitányon a Málaga csapatát.

Primera División, 2. forduló:
szombat:
Barcelona - Racing Santander 20 ó
Valladolid - Atlético Madrid 20
Sevilla - Sporting Gijon 22

vasárnap:
Getafe - Real Betis 17 ó
Málaga - Athletic Bilbao 17
Mallorca - Osasuna 17
Recreativo Huelva - Espanyol 17
Villarreal - Deportivo La Coruna 17
Real Madrid - Numancia 19
Almería - Valencia 21

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!