A szintén BL-indulást érő negyedik pozícióért nagy küzdelmet folytatott a Fiorentina és a Genoa, és végül a lila-fehérek kerültek ki győztesen ebből a párviadalból - de a genovaiak is maximálisan elégedettek lehetnek az idénnyel.
A firenzei együttes még azt is kibírta, hogy egyik legjobb játékosa, Adrian Mutu az idény második felében sokat hiányzott sérülés miatt, ugyanakkor a tavaly nyári igazolások közül Alberto Gilardino, Stevan Jovetic és Felipe Melo is telitalálatnak bizonyult.
Ami a Genoát illeti, a piros-kékek a szezon meglepetéscsapata, amely látványos támadójátékot mutatva végzett az ötödik helyen. A sikernek azonban ára is volt, hiszen a csapat két legjobbját, a csatár Diego Militót és a középpályás Thiago Mottát máris elcsábította az Inter.
Ha a Genoa volt az idény pozitív meglepetése, akkor kétségtelenül az AS Roma volt az ellenkező véglet. Az előző két idényben ezüstérmes Farkasok ezúttal csak hatodik helyen végeztek, és a tabellára pillantva az is látszik, hogy ennek mi volt a legfőbb oka.
A csapat 61 gólt kapott, aminél csak három együttes védelme kapitulált többször: ez volt az eredménye annak, hogy a Juan-Philippe Mexes védőpáros sérülések miatt csak ritkán tudott összeállni.
A nyári erősítések itt egyáltalán nem váltak be: Júlio Baptista vagy Jérémy Menez egy-egy alkalommal még felvillantott valamit tudásából, de a középhátvéd Simone Loria teljes csőd volt. Pedig az ő jó teljesítményére nagy szükség lett volna Mexes, illetve Juan sérülésekor...
Furcsa utat járt be a tabellán az Udinese, amely kilenc forduló után az élen állt a bajnokságban, hogy ezt követően egészen a 12. helyig csússzon vissza - köszönhetően egy 11 mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatnak.
Az olasz szokásokkal ellentétben azonban a klub vezetősége ekkor is kitartott a tréner, Pasquale Marino mellett, és ennek meg is lett a gyümölcse: a csapat az utolsó nyolc bajnokijából hetet megnyert, és végül hetedik lett - igaz, az európai kupaszereplésről lecsúszott. Ezzel együtt az udineiek a maguk 4-3-3-as hadrendjével és bátor támadójátékkal üde színfoltot jelentettek a mezőnyben.