Wenger átalakíthatja a holland taktikát

A mai labdarúgásban egyre népszerűbbnek számít a háromcsatáros játékrendszer: az FC Barcelona ezt alkalmazva nyert meg szinte minden trófeát, és ez a formáció Hollandiában is rendkívül elterjedt. Mindez azonban felveti a kérdést, hogy a háromszemélyes csatársorban ki játsszon a szélen, és ki középen - nem mindig könnyű eldönteni az edző számára, hogy a csatár hol képes a legjobb teljesítményre.

Az Arsenal ebben a szezonban kifejezetten gólerősen futballozik: Arsene Wenger csapata a Premier League-ben 12 forduló alatt 36 alkalommal volt eredményes, ami a mérkőzésenkénti hármas gólátlagot jelent. A legeredményesebb londoni játékos a holland Robin van Persie, aki hét gólt szerzett, mégpedig klasszikus középcsatárként: Wenger ugyanis az idény során legtöbbször a 4-3-3-as hadrendet alkalmazta, és középen sokak meglepetésére nem annyira a centernek tartott Nicklas Bendtnert, hanem Van Persie-t szerepeltette - és a dán futballistát tolta ki a szélre.

Mindezen felbuzdulva a holland szövetségi kapitány, Bert van Marwijk még az Olaszország elleni barátságos mérkőzés előtt kijelentette: ő is kipróbálja Van Persie-t ezen a poszton. A válogatott ugyanis (a holland futballiskolának megfelelően) szintén 4-3-3-ban játszik, ám Van Marwijk a selejtezők során Van Persie-t a jobbszélen játszatta, a center pedig általában Dirk Kuyt volt - aki viszont klubjában, a Liverpoolban szélső.

"A szakmai stábbal sokat beszélgettünk erről, de csak gyakorlatban derülhet ki, hogy miként működik. A véleményem szerint mindenesetre Van Persie nem klasszikus középcsatár" - magyarázta Van Marwijk még a meccs előtt. Elképzelését túl sokáig nem tesztelhette, hiszen Van Persie már a találkozó 13. percében megsérült, és a helyére Klaas-Jan Huntelaar állt be - középcsatárnak, Kuyt tehát maradt a szélen, viszont négy nap múlva, a Paraguay elleni barátságos meccsen a Liverpool játékosa visszatért a válogatottban megszokott posztjára, vagyis a csatársor közepére.

Mint a fenti példa is mutatja, sok támadó esetében nem egyértelmű, hogy melyik is az igazi posztja - szélső vagy középcsatár. Azt persze azonnal le kell szögezni, hogy az ilyen jellegű polémia a 4-4-2-es taktikánál nem jöhet szóba, itt a két előreolt ék ugyan kihúzódhat a szélre, de azért az esetek többségében középen helyezkednek, és inkább keresztmozgással vagy hátrébb húzódással kombinálhatnak, teremthetnek helyzetet egymással.

A 4-3-3-as felállásnál viszont más a helyzet, ugyanakkor ehhez idomul a 4-5-1-es formáció is - hiszen utóbbinál labdabirtoklás esetén ugyanúgy három támadó rohamoz. A differencia leginkább akkor látható, amikor a labda az ellenfélnél van: ilyenkor ugyanis a 4-5-1-es felállásnál a szélsőknek sokkal jobban vissza kell zárniuk, mint a 4-3-3-nál erre kevésbé van szükség. Utóbbira az FC Barcelona a kiváló példa: a katalánoknál a jobbszélen futballozó Lionel Messi, illetve az ideális esetben a balon szereplő Thierry Henry kevésbé veszi ki a részét a védekezésből.

A francia klasszis esete egyébként is jól mutatja, hogy egy játékos posztja mennyit változhat. Henry ugyanis szélsőként futott be az AS Monacóban. Amikor aztán 1999 nyarán a Juventus megvette őt, a torinóiak edzője, Carlo Ancelotti leginkább szélső középpályásként szerepeltette, ami elméletileg nem sokban különbözött addigi szerepkörétől, de mégsem feküdt a játékosnak. Tulajdonképpen csak egy jó meccse volt torinói időszaka alatt: a Laziónak két gólt lőtt Rómában. Igaz, akkor a csatársorban szerepelt.

Az Arsenalnál azonban Arsene Wenger jól emlékezett arra, hogy annak idején Thierry középcsatárként kezdte pályafutását, a centerposzton vette számításba a játékost annak ellenére, hogy már több mint öt éve mindig szélsőt játszott. Henry eleinte nem érezte jól magát régi-új szerepkörében, a legnagyobb helyzeteket is elhibázta, ráadásul a rendkívül kemény angol bajnoksághoz is hozzá kellett szoknia.

Már-már azon volt, hogy megkérje edzőjét, játszassa őt megint szélsőként, amikor a Derby County elleni hazai bajnokin két gólt szerzett, és ez fordulópontot jelentett számára. Innentől kezdve elkapta a gépszíj, és futószalagon kezdte gyártani a gólokat. A szélsőből megint középcsatár lett, és nem is akármilyen - az Arsenal történetének legeredményesebb játékosa.

Wenger tehát a jelek szerint szívesen farag középcsatárt a szélsőkből, míg a Liverpool edzője, Rafa Benítez az ellenkező megoldást választja: ő Kuytból és Ryan Babelből is szélsőt faragott. Mind a két holland középcsatár volt a Liverpool előtt, olyannyira, hogy Kuyt a Feyenoord színeiben 101 bajnokin 71 találatot ért el, és 2005-ben holland gólkirály is lett.

Liverpoolban azonban többnyire szélsőként játszik, ráadásul nem is csatárként, hanem középpályásként: a Vörösök ugyanis az utóbbi időszakban a 4-5-1-es felállást alkalmazzák, az előretolt ék pedig Fernando Torres. Kuyt nagy munkabírása miatt remekül ellátja ezt a posztot, a védekezésével sincs probléma, viszont így sokkal kevesebb gólt ért (116 bajnokin 31-szer volt eredményes Angliában). Jellemző, hogy "középcsatársága" annyira elfelejtődött, hogy Rafa Benítez még akkor sem gondolt arra, hogy centerként szerepeltesse, amikor Fernando Torres kidőlt a sorból - Kuyt maradt a szélen, elöl pedig David Ngog játszott.

Mint látható, elsősorban azok a csatárok vethetőek be a szélen is, akik képesek részt venni a kombinatív játékban, ugyanakkor gyorsaságuk megfelelő ahhoz, hogy a védelem mögé kerüljenek valamelyik oldalon. Az pedig már az edzőtől, illetve az általa alkalmazott formációtól függ, hogy hol veszi számításba az adott futballistát. Persze van, amikor a szakvezető elképzelése korántsem működik olyan jól, mint azt elképzelte.

Raymond Domenech például 4-5-1-ben játszatja csapatát, és a jobbszélen rendre Nicolas Anelkát szerepelteti - nem csoda, hogy a francia válogatott csak szenvedett a vb-selejtezők során. Anelka ugyanis sokkal kevésbé alkalmas erre a szerepkörre, mint mondjuk a bal szélen bevetett Henry vagy Karim Benzema.

www.global-soccer.eu