A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A futballmérkőzéseket követő szakértői viták miatt negyenhárom év után először nem lesznek visszajátszások az olasz állami televíziós társaság, a Rai közvetítéseiben.

"A rengeteg kiabálás helyett így végre a labdarúgás taktikai oldala kerülhet előtérbe. A gólok és kiállítások kivételével nem ismétlünk meg semmit" - nyilatkozott hétfőn Paolo Galimberti, a Rai elnöke.

Bár az olasz bírói szövetség üdvözölte a csatorna döntését, mégis úgy vélekedett, hogy az ügy közel sem zárult le, ugyanis Rainál a Sky és a Mediaset jóval több mérkőzést sugároz, ezek azonban nem tervezik az ismétlések törlését.

A nemzetközi szövetség (FIFA) már korábban kizárta annak a lehetőségét, hogy videofelvételekkel segítsék a játékvezetők tevékenységét, a plusz két asszisztens és a gól megítélését segítő szerkezet bevezetése azonban jelenleg is napirenden van.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!