A 47 éves német szakember kontraktusa az év végéig szól, de a szövetség szerint nem teljesítette a feladatot, amelyért szerződtették, bár az illetékesek elismerik, hogy fiatalította a csapatot, és az fejlődött is az irányításával. Utódját egyelőre nem nevezték meg.
A kazahok azt remélték, hogy első négy mérkőzésükön négy pontot szereznek csoportjukban, ezzel szemben jelenleg nulla ponttal az utolsó helyen állnak úgy, hogy még gólt sem szereztek.