A Hamburg egy nagyszerű Petric-szabadrúgásgóllal vezetést szerzett a Fulham otthonában, majd a második félidőben Davies egyenlített, ám ezzel még mindig a német csapat állt továbbjutásra az Európa Liga-elődöntő londoni visszavágóján. Ezután jött Gera Zoltán gólja, amivel az angolok bejutottak a május 12-ei, hamburgi döntőbe, ahol az Atlético Madrid lesz az ellenfelük.
A hatodik Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 1980-ban a 11-es párbajban Csehszlovákia ugyanazt az öt játékost küldte a sorsdöntő rúgásra, akit az 1976-os döntőben, ráadásul ugyanabban a sorrendben. Vagyis Panenka rúgott ötödiknek, de ezúttal nem azzal a „szemtelen” mozdulattal talált a kapuba, amellyel négy évvel korábban. Ráadásul nem is az ő lövése lett a sorsdöntő, mert csak a 9. párban dőlt el a csata, „természetesen” Csehszlovákia javára.