A Manchester City vezetői biztosak a dolgukban: a csapat új mezére felvarrták a harmadik csillagot, miközben a klub a története során még csak kétszer, az 1936-37-es és az 1967-68-as szezonban nyerte meg a bajnokságot. Idén nyáron azonban elképesztő költekezésbe és játékosvásárlásba kezdett a csapat, csak eddig közel 80 millió fontot költöttek új futballisták megszerzésére. És ebben az összegben még nincs benne Mario Balotelli, James Milner és Fernando Torres, akiket szintén megpróbál a klubhoz csábítani Roberto Mancini. Mindenesetre a City feladta magának a leckét, mert, ha nem nyerik a Premier League küzdelmeit, mindenki rajtuk fog nevetni. A szurkolók nem bánják a klub merészségét, azért ez mégis más, mint egy sárga csík.
A hatodik Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 1980-ban a 11-es párbajban Csehszlovákia ugyanazt az öt játékost küldte a sorsdöntő rúgásra, akit az 1976-os döntőben, ráadásul ugyanabban a sorrendben. Vagyis Panenka rúgott ötödiknek, de ezúttal nem azzal a „szemtelen” mozdulattal talált a kapuba, amellyel négy évvel korábban. Ráadásul nem is az ő lövése lett a sorsdöntő, mert csak a 9. párban dőlt el a csata, „természetesen” Csehszlovákia javára.