Bár Détári Lajos úgy nyilatkozott, elvettek tőlük három pontot, ha nincs a hajrában Kenesei Krisztián duplája, akkor a Haladás érezhette volna úgy, hogy megfosztották a győzelemtől, mivel Kassai Viktor és partjelzője, Vámos Tibor elnézett egy elég egyértelmű helyzetet. A 81. percben Iszlai fejese után a labda jócsján túljutott a gólvonalon, a Fradi játékosa, Jovanovic ugyan visszarúgta a mezőnybe, de ő maga is két lépéssel a gólvonal mögött állt, a bíró azonban valószínűleg nem volt biztos benne, hogy benn volt a labda, és mivel asszisztense nem jelzett, így nem ítélt semmit.
Az utolsó olyan Európa-bajnokságon, melyen négycsapatos végjátékot rendeztek egyetlen mérkőzés sem dőlt el 90 perc alatt. Az 1976-os torna két elődöntője és bronzmérkőzése 120 perces csatát hozott, míg a fináléban ennyi idő sem volt elég a döntéshez. Komoly tétmeccsen ekkor debütált a 11-es párbaj, és ezt Panenka ikonikus mozdulatának köszönhetően Csehszlovákia nyerte az NSZK ellen.