Rájárt a rúd az Udinese játékosaira a Braga elleni, csoportkörbe jutásról döntő Bajnokok Ligája-selejtezőn: Maicosuel csúnyán besült panenkázásáról már megemlékeztünk, és nem járt jobban Pablo Armero sem. A kolumbiai légiós az első félidőben még szép fejessel szerzett vezetést csapatának, a folytatásban viszont több ziccert is elrontott, az egyik ilyen alkalommal például a lövés pillanatában egyszerűen orra bukott.
Az 1972-ben játszott bronzmérkőzésen Belgium ellen szerzett Kű Lajos gól után 44 évig nem találhatott be magyar focista az Európa-bajnokságok végjátékában. Kű után legközelebb Szalai Ádám volt eredményes Ausztria ellen 2016-ban.