Vágólapra másolva!
Az elmúlt héten a Real Madrid és a Chelsea is az Old Traffordon keserítette meg a Manchester Unitedet, a Borussia Dortmund pedig a BL-siker után elveszítette a Ruhr-vidéki derbit. Mindhárom mérkőzés főszereplője ott van e heti világválogatottunkban.

Kapus:

Artur Boruc (lengyel, Southampton): Két vereség után tudott ismét pontot szerezni a Southampton a Premier League-ben, amiben Borucnak elévülhetetlen érdemei voltak. A lengyel a rengeteg kiváló védésére egy tizenegyes hárításával tette fel koronát.

Hátvédek:

Daniel Alves (brazil, FC Barcelona): Az elmúlt hetek eredményei után nagyon kellett egy önbizalomnövelő győzelem a katalánoknak, de a csapat a Deportivo ellen sem nyűgözte le a közönséget. A brazil jobbhátvéd viszont végre kiválóan játszott, rengeteget tűnt fel az ellenfél térfelén, adott egy gólpasszt is.

Jan Vertonghen (belga, Tottenham): A Liverpool ellen megszakadt a Spurs veretlenségi sorozata, de ez legkevésbé a belga középhátvéden múlt. Vertonghen ugyanis duplázott a meccsen, ráadásul csütörtökön, az Inter elleni Európa Liga-mérkőzésen is eredményes volt.

Felipe Santana (brazil, Dortmund): A dortmundi szurkolók kicsit aggódtak a Sahtar elleni BL-visszavágó előtt, mert a védelemből sérülés miatt kidőlt Mats Hummels. Helyettese, a brazil középhátvéd azonban hibátlanul futballozott, és még gólt is fejelt. Ennek ellenére hétvégén, a Schalke elleni bajnokin a kispadra szorult, a csapat pedig itt kikapott.

Maynor Figueroa (hondurasi, Wigan): Története során először jutott be a legjobb négy közé az FA-kupában az Athletic, amely a negyeddöntőben nagy meglepetésre idegenben verte az Evertont. Az alaphangot a hondurasi balhátvéd adta meg, aki a csapat első gólját szerezte egy szöglet után.

Középpályások:

Alejandro Alfaro (spanyol, RCD Mallorca): Néhány héttel ezelőtt még menthetetlennek tűnt a mallorcai együttes a Primera Divisiónban, azonban nagyon összekapta magát, egymás után két bajnokit nyert. A Sevilla ellen ehhez a jobbszélső Alfaro duplája kellett.

Julian Draxler (német, Schalke 04): A gelsenkircheniek ugyan a bajnokságban kicsit gyengébben szerepeltek az elmúlt hetekben, de a Ruhr-vidéki derbi megnyerése minden korábbi bosszúságot feledtetett a szurkolóknál. A saját nevelésű Draxler fiatal kora ellenére már a századik tétmérkőzését játszotta, és góljával nagyon sokat tett a győzelemért.

Ramires (brazil, Chelsea): Az Európa Ligában 1-0-ra kikaptak a londoniak a Steaua Bucurestitől, majd 11 perc után kétgólos hátrányba kerültek a Manchester United ellen az FA-kupában, ám sikerült egyenlíteniük. Ramires a román csapat ellen nem játszott, a MU ellen viszont a mezőny egyik legjobbja volt, ő szerezte az egyenlítő találatot.

Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid): Először tért vissza ellenfélként az Old Traffordra a manchesteri szurkolók egykori kedvence, és bár nem villogott a BL-visszavágón, mégis csak az ő gólja döntötte el a továbbjutást. Hogy Ronaldo mennyire fontos a Real számára, sokadszor is aláhúzták a vasárnap történtek: a Celta ellen az ő két góljával nyert a csapat.

Csatárok:

Victor Ibarbo (kolumbiai, Cagliari): Továbbra is nézők nélkül kénytelen játszani hazai bajnokijait a szárd klub, de a jelek szerint ez egyáltalán nem zavarja a játékosokat. A legkevésbé Victor Ibarbót, aki a Sampdoria ellen mesterhármast lőtt.

Amauri (olasz, Parma): Bő egy évvel ezelőtt mindenki leírta a brazil származású, ám immár olasz állampolgár csatárt, de amióta elhagyta a Juventust, alaposan összekapta magát. A Torino ellen az utolsó negyedórában triplázott, győzelemre vezetve csapatát.

www.globalsoccerapp.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!