A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) illetékes bizottsága visszavonta a másodosztályban szereplő Dunakanyar-Vác licencét.

Az MLSZ honlapjának keddi beszámolója alapján a licencvizsgálatot követően a bizottság megállapította, hogy a klub nem pótolta a korábban tapasztalt hiányosságokat: nem rendelkezik megfelelő számú utánpótláscsapattal sem saját jogán, sem harmadik féllel kötött megállapodás alapján, továbbá az NB II-es kritériumoknak megfelelő stadion, vagy pálya jogszerű használati jogával sem.

A bizottság jogi és pénzügyi szabálytalanságokat is megállapított a február 20-án indított vizsgálata során. Az MLSZ elsőfokú licencadó testületének döntése nem jogerős, ellene fellebbezést a fellebbviteli licencadó bizottságnak címezve lehet benyújtani a döntés kézhezvételét követő naptól számított nyolc napon belül.

A Dunakanyar-Vác játékosai február 23-án, a Videoton elleni Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzésén nem léptek pályára, mivel állításuk szerint Héger József tulajdonostól az ősz folyamán sem fizetést, de még felszerelést sem kaptak. Később a fehérváriak elleni visszavágóra, illetve az első három bajnoki mérkőzésre sem állt ki a gárda, múlt szombaton azonban Orosházán már pályára lépett.

Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József, valamint az angol befektető, John Marshall között. Utóbbi korábban megvásárolta a klub által létrehozott JMV Kft-t., ugyanakkor az egyesületet működtető és a licencjogokkal rendelkező céget nem tudta megszerezni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!