A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége elutasította az NB I 16-ról 18 csapatosra bővítését.

A testület megvitatta az NB I-es bizottság javaslatát, ám végül elutasította azt, mert álláspontja szerint a magyar labdarúgás gazdasági ereje jelenleg nem bír el fenntartható módon 16 csapatnál többet.

Az elnökség ezen túlmenően úgy vélte, hogy sokkal inkább a létszám csökkentése érdemes megfontolásra, mivel akkor kevesebb együttes között oszlanának meg a bevételek, s ez nemzetközi szinten növelheti az élcsapatok versenyképességét. Ezzel egyben kiderült az is, hiába óvott a Mezőkövesd, marad minden a régiben, és a borsodi csapat a következő idényt az NB II-ben kezdi.

Az ülésen a tagok meghallgatták Pintér Attila szövetségi kapitány beszámolóját a finn (1-2) és a dán (2-2) válogatott elleni barátságos mérkőzések tapasztalatairól. A szakvezető kiemelte, hogy az esetenként jelentkező nehézségek ellenére az eddigi összetartások hasznosak voltak, s szükség van azok folytatására. Szerinte a válogatott keret tagjainak minél több rutin megszerzésére, illetve összetartásra van szükségük a csapatépítés érdekében.

Az elnökség az utánpótlásképzés megújítására létrehozott ad hoc bizottság vezetőjének, Kovács Ferencnek a beszámolóját követően a munka folytatásához, az operatív teendők ellátására feladattervet fogadott el. E szerint "a következő egy évben ki kell alakítani az utánpótlás szervezeti, infrastrukturális, minőségbiztosítási rendszerének felépítését, a teljesítményorientált finanszírozási hátterét, valamint a minden korosztályra és játékpozícióra specifikált képzési programot és az ezeket támogató szakmai kézikönyvek sorozatát".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!