A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Ez a nézőszám Szerbiában is ciki lenne

Steaua drukkerek
Steaua Bucharest supporters prior the match against Dinamo Bucharest of Romania's First League football match in Bucharest March 1, 2014. AFP PHOTO DANIEL MIHAILESCU
Vágólapra másolva!
A környező országokban egy csapatnak sincs topligás átlagnézőszáma, egy-egy derbire ugyanakkor összejöhet akár 30 ezer szurkoló is. Az NB I csúszik lefelé, a horvát, a szlovák és a szlovén bajnokságot még megelőzi.

November utolsó hétvégéjén negatív rekordot döntött az NB I nézőszáma. A nyolc bajnokira összesen 13 341-en mentek ki, vagyis átlagosan 1668-an láttak a helyszínen egy meccset. Ez mindenképpen elképesztő adat, főleg annak fényében, hogy nemrég készült el két modern, 20 ezres stadion, és ebben a fordulóban mindkettőben rendeztek meccset.

Az NB I hetek óta mélyrepülésben van, már az előző 15 fordulóban is hétszer 20 ezer alatt maradt az össznézőszám, és sosem ment 30 ezer fölé. Mindezt csak részben magyarázza a téliesre forduló időjárás. Egy másik ok a Fradi-szurkolók bojkottja a vénaszkenner miatt - nem véletlen, hogy legutóbb a Ferencváros is megdöntötte a saját negatív idénycsúcsát: a Kecskemét elleni bajnokin mindössze 3627-en lézengtek a Groupama Arénában. (De még így is ott voltak a legtöbben.)

Az NB I 16. fordulójának nézőszámai
Ferencváros-Kecskemét 3627
Debrecen-Nyíregyháza 2850
Újpest-Haladás 1806
Puskás Akadémia-Diósgyőr 1661
Dunaújváros-Honvéd 1420
Győri ETO-Paks 1227
Lombard Pápa-Videoton 400
MTK-Pécs 350

Mint látható, a kluboknak a Nemzeti Sport által kikért hivatalos adatai szerint két helyszín kivételével sehol sem érte el a nézőszám a kétezret. Győrben az új edző, Miriuta Vasile első meccsén 1227 néző volt kint. Az MTK-Pécs mérkőzés 350 fős nézőszáma pedig profi viszonyok között egyszerűen értelmezhetetlen.

De vajon mi a helyzet a szomszédos országokban? Mennyien járnak meccsre ott, ahol nyilvánvalóan jobb a foci, mint nálunk, és mennyien ott, ahol nagyjából ugyanolyan? A körképhez a Soccerway.com adatait használtuk, miután szúrópróbaszerű ellenőrzésünk azt mutatta, hogy azok hiteles, helyi forrásokból származnak.

Steaua-drukkerek a Dinamo elleni bukaresti derbin Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Románia

Romániában eddig az Universitatea Craiova dicsekedhet a legmagasabb átlagnézőszámmal (8056), ám könnyen megelőzheti még a listavezető Steaua Bucuresti. A fővárosiakra átlagban 7659-en voltak kíváncsiak az első nyolc hazai meccsen, de például az október utolsó napján, a Nemzeti Arénában rendezett, Dinamo elleni derbin 38 154-en látták a Steaua 3-0-s győzelmét.

A román Liga I top 5 átlagnézőszáma 16 forduló után:
1. Universitatea Craiova 8056
2. Steaua Bukarest 7659
3. Petrolul Ploiesti 7000
4. Dinamo Bucuresti 5470
5. CFR Cluj 5125

A legnépszerűbb csapatok között van a kolozsvári vasutasklub, a CFR Cluj is. Mivel a stadionok kihasználtsága minden esetben ötven százalék alatt van, ez a tényező nem gátja a magasabb nézettségnek. Megjegyzendő, hogy még a legkevésbé népszerű brassóiak hazai meccsein is ezernél több néző van átlagosan - bár az Iasi elleni meccsre csak 150-en látogattak ki, az volt a mélypont.

Szerbia

Szerbiában sincsenek topligás nézőszámok, de azért a Crvena zvezda hazai átlaga 11 632, a Partizan Belgrádé 8833. Igaz, még az előbbi stadionja is több mint ötvenezres, így igazán jól csak a rangadókon mutat. A mezőny végén pedig hatan is ezer alatti átlaggal égnek.

A szerb Super Liga top 5 átlagnézőszáma 14 forduló után:
Crvena zvezda 11 632
Partizan Beograd 8833
Novi Pazar 5375
Vojvodina 2813
Napredak 2725

A legolvasottabb szerb sportlap, a Sportszki Zsurnal keddi száma szerint a hétvégi fordulóban nyolc meccsen 19 378 szurkoló jelent meg, az átlag így 2422 volt. Az eddigi rekordot természetesen a Partizan-CZ derbi szállította, 30 ezres közönséggel.

Crvena zvezda-drukkerek a Partizan elleni rangadón Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Horvátország

Horvátországban Dinamo Zagreb-fölényt várnánk, ha nem tudnánk, hogy a Bad Blue Boys ultrái bojkottot hirdettek Zdravko Mamic igazgató miatt. A balhés vezetővel 2011 decemberében konfrontálódtak a szurkolók, klubvezetésre alkalmatlannak nevezték, többek közt a túl sűrű edzőváltásokat kifogásolva. A Dinamo áltagnézőszáma így NB I-es szintre süllyedt (1679), a Hajduk Split vezeti a rangsort.

A horvát 1. HNL top 5 átlagnézőszáma 17 forduló után
Hajduk Split 10 357
NHK Rijeka 5388
NK Osijek 2775
Istra 2263
Slaven Koprivnica 2125

Szlovénia

Szlovénia a maga kétmilliós lakosságával értelemszerűen nem tud felmutatni hatalmas nézőszámokat. Azért egy pofás kis rangadó összejött, a Maribor-Olimpija Ljubljana rangadót 10 500-an látták. Nem bánták meg: a vendégek 2-0-ra és 3-2-re is vezettek, végül 3-3-ra mentett a Maribor Marcos Tavares 91. percben szerzett góljával.

A szlovén 1. SNL top 5 átlagnézőszáma 19 forduló után:
NK Maribor 3600
Olimpija Ljubljana 1322
Celje 1080
Domzale 983
Zavrc 719

Ausztria

Ausztriában a Rapid Wien a legnépszerűbb, 17 ezer feletti átlagnézőszáma a régióban is kiemelkedő - bár az Ernst Happel Stadion kihasználtsága így is csupán 33 százalékos. Az Austria elleni derbire 28 200-an mentek ki, bár többen is lehettek volna, de a Rapid-párti fradisták egy részét lekapcsolták a rendőrök, miután késekkel felfegyverkezve vágtak neki a túrának. De legalább 3-2-re nyertek a vendégek, akik jelenleg negyedikek a tabellán, míg az ősi rivális a hatodik. A bajnoki tabellát a Red Bull Salzburg vezeti, Gulácsi Péterrel a kapujában, átlagban több mint 11 ezer drukkerrel a lelátón.

Az osztrák Bundesliga top 5 nézőszáma 17 forduló után
Rapid Wien 17 011
Red Bull Salzburg 11 359
Sturm Graz 9098
Austria Wien 8084
Wolfsberger AC 7180

Szlovákia

Szlovákiában a magyar Bilbaónak, a Dunaszerdahelynek voltak idáig a legtöbben a meccsein, átlagosan 3317-en. A Slovan Bratislava találkozóit alig több mint 1400-an látogatják, ezzel még az országon belül is jócskán lemaradt. Pillanatnyilag a nézettségi lista első kilenc helyén nincs pozsonyi csapat, a tizedik a Slovan - jóllehet ilyen alacsony számok mellett egyetlen rangadó is nagyot tud változtatni az álláson.

A szlovák Super Liga top 5 átlagnézőszáma 19 forduló után:
Dunaszerdahelyi AC 3317
FK Trencin 2876
Spartak Trnava 2506
Podbrezová 2155
Senica 2030

Ukrajna

A végére maradt speciális helyzetben lévő szomszédunk, Ukrajna. Az ország keleti részén zajló katonai konfliktus erősen rányomta a bélyegét a bajnokságra is, hogy mást ne mondjunk, a stabil Bajnokok Ligája-résztvevő Sahtar Donyeck az ország másik végébe, Lvivbe költözött.

A Sahtarért lobog a tűz a Lviv Arenában Forrás: AFP/Genya Savilov

A helyiek mindenesetre lecsaptak a minőségi focira, akadt olyan Sahtar-bajnoki, amelyre 22 ezren mentek ki, olyan is, amelyre 18 ezren, de a kijevi NTK-stadionban 970 néző előtt is játszott a csapat. Donyeck másik két száműzött csapata, a Metalurh és az Olimpik már nem annyira népszerű. A sereghajtó Illicsivec Mariupolt az ág is húzza, négy stadionban játszott már, pedig csak hat hazai bajnokija volt a szezonban.

Másfelől a nagyok közül a Dinamo Kijevet nem érintette közvetlenül a konfliktus, az Olimpijszkij Stadionba több mint 22 ezren járnak ki rendszeresen a kedvéért, ezzel az egész régióban a legnépszerűbb csapat.

Az ukrán Premier Liha top 5 átlagnézőszáma 13 forduló után:
Dinamo Kijev 22 242
Csornomorec Odessza 14 605
Dnyipro Dnyipropetrovszk 12 900
Metaliszt Harkiv 11 003
Sahtar Donyeck 9250

A fentiek alapján elkészítettük a nyolc ország csapatainak toplistáját, kizárólag a legnagyobb átlagnézőszámokat figyelembe véve. Ukrajna öt legnépszerűbb csapata mind felfért a listára, Ausztriából is van három klub, valamint egy-egy horvát és szerb együttes. Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Románia ugyanakkor egy csapatot sem delegált a top tízbe. A legnépszerűbb magyar klub, a Ferencváros átlagnézőszáma a 16. fordulóig 7144 volt.

1. Dinamo Kijev Ukrajna 22 242
2. Rapid Wien Ausztria 17 011
3. Csornomorec Odessza Ukrajna 14 605
4. Dnyipro Dnyipropetrovszk
Ukrajna 12 900
5. Crvena zvezda Szerbia 11 632
6. Red Bull Salzburg Ausztria 11 359
7. Metaliszt Harkiv Ukrajna 11 003
8. Hajduk Split Horvátország 10 357
9. Sahtar Donyeck Ukrajna 9250
10. Sturm Graz Ausztria 9098

Ha a ligaátlagokat nézzük, látható, hogy a régióban - a gazdasági teljesítményét és így életszínvonalát tekintve kilógó Ausztria kivételével - hasonló a helyzet, mint nálunk. A legutóbbi fordulót nézve az NB I a mezőny közepén helyezkedik el. (Az ukrán adat a fegyveres konfliktus nélkül valószínűleg sokkal jobb lenne.)

A legutóbbi forduló átlagnézőszáma:
1. Ausztria 6557
2. Szerbia 2422
3. Románia 2180
4. Ukrajna 1715
5. Magyarország 1668
6. Horvátország 1580
7. Szlovákia 1453
8. Szlovénia 930
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!