Vágólapra másolva!
 A Bundesliga utolsó helyén szégyenkező Dortmund edzője, Jürgen Klopp már nem zárja ki egyértelműen a klubtól való esetleges távozását, ugyanakkor hisz abban, hogy megfordítja a csapat szerencséjét.

Bár az Augsburg elleni hazai vereség inkább a kilátástalan játékon múlt, mintsem a szerencsén, Jürgen Klopp, a Dortmund edzője bízik csapata feltámadásában.

A BVB vesszőfutása egyre nyúlik, húsz kör után utolsó a csapat a Bundesligában, és csak nem akarnak javulni az eredmények. A Bild című német lap szerint hamarosan megtörténhet, ami eddig elképzelhetetlen volt.

Klopp jövője február utolsó napjaiban dőlhet el: 24-én Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt játszanak a Juventusszal, négy napra rá a Schalkét fogadják a Ruhr-vidéki derbin.

Ha ezeken a meccseken sem támad fel a bő másfél éve még BL-döntőben harcoló csapat, akkor még a Klopp iránti feltétlen hűség is kevés lehet. Az edző továbbra is bizakodó, de legutóbb már nem fogalmazott kategorikusan: "Nem mondok le, egyelőre. Szilárd meggyőződésem, hogy összeszedjük magunkat."

"Beszélnünk kell mindarról, ami rosszul megy, nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket. Például nem gondolhatjuk, hogy a világ összeesküdött ellenünk, részese vagyunk annak, ami történik" - fogalmazott az Augsburg-meccs utáni sajtótájékoztatón.

"Csak akaraterő kérdése, hogy fordítani tudjuk a sorsunkon. Rossz döntéseket hoztunk a fontos pillanatokban, ezért hagytuk ki a nagy helyzeteinket, és ezért nem lett kis helyzeteinkből nagyobb. Természetesen tudunk ezen változtatni, csak élesebbnek kell lennünk."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!