Székesfehérvár, 2015. július 28.
Paulo Vinicius, a Videoton játékosa kapura fejel a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában vívott Videoton FC - BATE Boriszov mérkőzésen a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2015. július 28-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nehéz feladatnak ígérkezik kiharcolni a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik körébe jutást a Videoton labdarúgócsapatának, amely a múlt heti, hazai mérkőzésen 1-1-et játszott a BATE Boriszovval.
A fehérorosz együttes tavaly ugyanabben a szakaszban búcsúztatta a Debrecent, és most is több esélye van a továbbjutásra, mint magyar ellenfelének. Múlt kedden
a székesfehérváriak Paulo Viníciusnak a hajrában szerzett góljával mentették döntetlenre a mérkőzést
azután, hogy Kees Luijckx az 56. percben öngólt fejelt.
Vinicius szerezte az odavágón a Vidi egyetlen gólját Forrás: MTI/Kovács Tamás
A Videoton honlapja szerint 18 fős keret kelt útra a szerdai visszavágóra kedden. A szezon első tétmérkőzésén, az FTC elleni Szuperkupa-találkozón sérülést szenvedett Feczesin Róbert meggyógyult, és ott is van a csapatban, akárcsak Kovács István, aki a legutóbbi, DVTK elleni bajnoki összecsapást kihagyta. Nem utazott viszont el az együttessel a BATE elleni hazai mérkőzésen megsérült Juhász Roland, a vírusos fertőzéssel bajlódó Simon Ádám és az eltiltását töltő Rudolf Gergely.
A Videotonra - amely továbbra is adós a jó futballal - akár pozitívan is hathat, hogy szombaton vert helyzetből állt fel, a 93. és a 95. percben szerzett góllal fordított a Diósgyőr ellen idegenben. Ezzel együtt
a BL-találkozón a fehérorosz csapat az esélyesebb,
már csak azért is, mert - amint azt a honlapján bejelentette - két nappal a mérkőzés előtt valamennyi belépő elfogyott, vagyis közel 13 ezer szurkoló buzdítja majd.
A mérkőzés magyar idő szerint 19.30 órakor kezdődik.
A BL-selejtező 3. fordulójának visszavágói: kedd: bajnokok ága: Molde (norvég)-Dinamo Zagreb (horvát) 19.00 (az első mérkőzésen: 1-1) APOEL (ciprusi)-Midtjylland (dán) 19.00 (2-1)
nem bajnokok ága: Ajax Amsterdam (holland)-Rapid Wien (osztrák) 20.15 (2-2) AS Monaco (francia)-Young Boys (svájci) 20.45 (3-1)
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az amszterdami olimpia az egyetlen, amelyen Magyarország nem szerzett bronzérmet. Sportolóink öt arany-, és öt ezüstéremmel jöttek haza a holland városból.