Budapest, 2015. november 15.
A magyar válogatott ünnepli Bernd Storck szövetségi kapitányt (fent) a Magyarország-Norvégia labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzés után a budapesti Groupama Arénában 2015. november 15-én. Magyarország 2-1-re győzött Norvégia ellen, így kettős győzelemmel jutott ki a 2016-os, franciaországi kontinensviadalra. A magyar válogatott 44 év után szerepelhet ismét Európa-bajnokságon.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Bernd Storck szövetségi kapitány több összetartást tart majd a magyar labdarúgó-válogatottnál számításba vett játékosoknak a franciaországi Európa-bajnokságot megelőző fél évben.
A német szakember erről kedden beszélt az élvonalbeli klubok tulajdonosai, vezetői és vezetőedzői előtt, akik támogatásukról biztosították a trénert.
Kellenek az összetartások
A magyar szövetség beszámolója szerint a szakvezető a megbeszélésen megköszönte, hogy lehetővé tették számára a Norvégia elleni pótselejtezőket megelőzően a plusz egyhetes összetartást. Egyúttal hangsúlyozta: ennek óriási szerepe volt abban, hogy végül kettős győzelemmel és Eb-re jutással zárta a párharcot a magyar együttes.
Bernd Storck minél több időt töltene a válogatottal Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
A szövetségi kapitány a válogatottba több labdarúgót adó egyesületek irányítóival a közeljövőben külön is egyeztet majd a nemzeti csapat programjainak megszervezéséről, mivel a tavaszi idény az Európa-bajnokság miatt rendkívül feszített lesz.
Az MLSZ is vizsgálja, hogy tud segíteni
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az értekezleten az NB I-gyel kapcsolatban ismertette, hogy a szövetség elnökségének december 8-i ülésén napirendre tűzik a versenyszervezésben alkalmazott összes - fegyelmi-, verseny-, átigazolási-, közvetítői-, regisztrációs kártya-, biztonsági-, infrastrukturális - szabályzat felülvizsgálatát, és elfogadják a 2016/17-es felnőtt versenykiírásokat, hogy legyen elég idő a felkészülésre.
Az elnök ezúttal is jelezte, hogy továbbra is cél a fiatal magyar játékosok szerepeltetése, a különböző támogatási pénzeket pedig hangsúlyozottan az utánpótlásképzés színvonalának fejlesztésére kell fordítani.
Az első Európa-bajnokság győztese, a Szovjetunió az egész kontinenstorna során négy meccset vívott. Magyarország ellen kettőt a legjobb 16 között, a következő körben Spanyolország politikai okokból nem volt hajlandó megmérkőzni vele és visszalépett, az elődöntőben Csehszlovákiát, a fináléban Jugoszláviát győzte le. A bronzérmes Csehszlovákia kétszer ennyi, nyolc meccset játszott a sorozatban.