Atletico Madrid's Argentinian coach Diego Simeone holds a ball during the Champions League quarter-final second leg football match Atletico de Madrid vs FC Barcelona at Vicente Calderon stadium in Madrid on April 13, 2016.
JAVIER SORIANO / AFP
Vágólapra másolva!
A Spanyol Labdarúgó Szövetség nem fogadta el az Atlético Madrid fellebbezését, így Diego Simeonét, az együttes argentin vezetőedzőjét három mérkőzésre, azaz a bajnokság végéig eltiltotta.
A dél-amerikai szakembert szombaton, a Málaga ellen 1-0-ra megnyert bajnoki szünetében kiállította a játékvezető. Az eset előzménye, hogy valaki a tréner közeléből egy labdát dobott a pályára, miközben a vendégcsapat éppen kontratámadást vezetett.
A szövetség fegyelmi bizottsága a felvételek alapján nem tudta azonosítani, ki dobta be a labdát, mindössze annyi derült ki, hogy az Atlético kispadjáról érkezett. A szabályok értelmében ilyen esetben a vezetőedzőé a felelősség.
Diego Simeone és egy labda Forrás: AFP/Javier Soriano
Simeone a három mérkőzésre szóló eltiltás mellett 3005 eurós (937 590 forint) pénzbüntetést is kapott.
Az Atlético Madrid három fordulóval a vége előtt a címvédő és listavezető FC Barcelonáéval azonos pontszámmal áll a második helyen a Primera Divisiónban, a Bajnokok Ligája elődöntőjében pedig a Bayern Münchennel találkozik.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az olimpiai aranyérmek számát tekintve a legeredményesebb magyar sportoló a kardvívó Gerevich Aladár, aki hétszeres bajnok. Hatszoros olimpia bajnok Kárpáti Rudolf és Kovács Pál, akik szintén vívók voltak és Gerevich kortársai, továbbá a mai is aktív kajakkirálynő, Kozák Danuta.