A 30 éves válogatott csatár még február közepén szenvedett térdsérülést, és felépülve a héten már két edzésen is részt vett.
Louis van Gaal, a manchesteriek holland szakvezetője dicsérte Rooneyt, mondván,
már az első tréningjén fantasztikus gólt szerzett,
fokozatosan nyeri vissza formáját.
Rooney egyik legszebb gólját a városi derbin szerezte:
Van Gaal ezzel együtt jelezte: a támadónak meg kell küzdenie a helyéért, nem lesz automatikus a visszakerülése a kezdőcsapatba. A szakember szerint szerdai szereplése a West Ham United elleni FA-kupa-negyeddöntős mérkőzésen attól is függ, mit mutat Rooney hétfői fellépésén. Ezen a napon a fiatalok között, az U21-es csapatban lép majd pályára a Middlesbrough ellen.
A Manchester United jelenleg az ötödik a Premier League-ben,
egy pontnyira lemaradva a Manchester Citytől, amely a még Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyen áll.