Jegyezzük meg jól ezt az összeállítást: Schwolow - Kübler, Gulde, Kempf, Günter - Franz, Schuster, Höfler, Philipp - Haberer, Niederlechner. Csak azért nem nevezhetjük történelminek, mert az SC Freiburg nem először élt azzal a lehetőséggel, hogy légiósok nélkül kezdett egy mérkőzést a Bundesligában.
A Bundesliga egyik "kiscsapata" jelenleg 34 ponttal nyolcadik a tabellán, mindössze két ponttal vannak elmaradva az Európa Liga-indulást jelentő hatodik helytől. A klub amúgy sajátos filozófiát alkalmaz az edzőivel szemben.
Amíg benne vagyunk az első huszonötben, addig itt nem lesz edzőváltás"
– hangzik az elnöki verdikt. Mivel a Bundesliga első osztályában 18 csapat szerepel, a jelenlegi trénernek, Christian Streichnek akkor sem kellene aggódnia, ha az idény végén kiesnének az első osztályból. Ahhoz ugyanis, hogy a Freiburg kicsússzon az első huszonötből, az kellene, hogy a másodosztályú bajnokságban is legalább hét csapat előzze meg őket a tabellán. Elnézve a Freiburg mostani formáját, a közeljövőben ettől nem kell tartaniuk.