„Negyven év, Kedves Rino!
Ez komoly gratulációt érdemel, nem elég a szokásos telefonbeszélgetésünk, a rendszeres csevegésünk, vagy a közönséges tréfálkozásaink. A negyven év remek alkalom arra, hogy visszatekints. Elég idő eltelt, hogy emlékezz a múltra, s ugyanakkor még hosszú évek állnak előtted, amelyek során új célokat teljesíthetsz.
Látlak a Milan kispadján, és őrült módjára viselkedsz.
Üvöltesz, kiabálsz, tüzeled a játékosaidat. Úgy gondolom, te vagy a megfelelő ember erre a feladatra.
Szükség van a szenvedélyedre, a karakteredre, az alázatodra, amivel minden akadályt leküzdesz. Nélkülözhetetlen a humorod, amivel a feszült szituációkat kezelni tudod, illetve a hirtelen dühöd, amivel ha kell, felversz valakit a legmélyebb álmából. Egy csapatban mindig van valaki, aki elalszik
Te voltál a harcosom. Soha nem adtad fel,
és nem emlékszem olyanra, hogy tiszta szerelésben jöttél volna le a pályáról. Ezért is csodáltalak, hiszen az élet nem áldott meg kiváló technikai tudással, mégis mindig elérted a céljaidat. De a löket, amit nekünk adtál, senkiben sem volt meg. Különleges voltál, tudtad, hogyan add át ezt másoknak.
Hányszor láttam, amint egy csapattársadnak magyarázol, hogy segítsd, bátorítsd, támogasd a nehéz pillanatokban. Ez a futball. A sémák, a felállási formák, a passzok, a letámadás és a kontrák mögött ott vannak az emberek. És ők jelentik a különbséget.
Te, kedves Rino, értem és a Milanért mindent megtettél. Nagyjából nyolc évig voltam az edződ.
Elviseltelek.
A mérkőzések előtt hozzád se lehetett szólni. Dühös és morcos voltál. Így spanoltad fel magadat. Mivel én is futballoztam, tudtam, hogyan kell hozzád szólni: egy vicc, egy nevetés, vagy egy közös séta a pálya felé az öltözőből, és máris elég volt, hogy lecsillapodj.
Emlékszel, amikor 2007-ben a máltai edzőtáborban Kaha Kaladze a születésnapodon az őrületbe kergetett, és gúnyt űzött belőled, miközben a többiek adták alá a lovat? Úgy tettem, mintha nem venném észre, de tudtam, hogy ki kell adnod magadból a mérget.
Egyik este Kaladze után siettél az étteremből, nem akarom tudni, mi történt. Azt viszont tudom, mi történt néhány hónappal később. Akkor ott Máltán megígértem neked, hogy eljutunk a Bajnokok Ligája döntőjéig. Bolondnak néztél.
Aztán nemcsak eljutottunk a fináléba, de meg is nyertük azt.
És te, Rino, te voltál a Milan lelke. Remélem, sokáig maradsz a kispadon, mert megérdemled!"