Főszerepben Danilo: talpalás, panenkás büntető és Honvéd-siker - videó
![Danilo, Kinyik Ákos, Budapest Honvéd, Debreceni VSC](https://cdn.origo.hu/2023/12/WcQzIB9kyOgVbR1bYbx2MB2oZZ_Hdh2sWNLxpQthZUM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU2NWZiNmU1MjUxYzQyZDI5YTgzMTlmMTllYWY5MjFl.webp)
A hatodik fordulót a tabellán második Budapest Honvéd és a Debrecen mérkőzése nyitotta meg, amely már csak azért is fontos volt mindkét csapat számára, mert az előző körben nem sikerült győztesen elhagyni a pályát egyik együttesnek sem. (A Honvéd a Viditől kapott ki 3-0-ra, míg a DVSC az MTK ellen játszott hatgólos döntetlen.)
A meccset a fővárosi együttes kezdte jobban, igaz már a 3. percben emberhátrányba kerülhetett volna, de
Danilo Erik Cikos elleni szabálytalanságáért csak sárga lapot adott Bognár Tamás játékvezető.
Az eset kísértetiesen hasonlított. Huszti Szabolcs esetéhez, a MOL Vidi játékosát hasonló megmozdulásért kiállította az olasz Gianluca Rocchi az AEK elleni BL-playoff mérkőzésen.
Ami a helyzeteket illeti, Dino Skvorc, Djordje Kamber és Gazdag Dániel sem tudott élni a lehetőségével az első tizenöt percben, utóbbi öt méterről leadott lövésénél Nagy Sándor védett nagyot. A kispestiek nyomása a 22. percben már góllá érett, bár
Danilo első próbálkozását még védte Nagy, a kipattanót három méterről már nem hibázta el a támadó a nézelődő Kinyik Ákos mellől.
A folytatásban is a Honvéd akarata érvényesült, a kapott gól után sem tudott ritmust váltani a Debrecen. Azonban a hazai csapat sem tudott élni a lehetőségeivel – a legnagyobb eseményt az jelentette, hogy a hajrában Ferenczi János elesett a labdában –, így egygólos kispesti előnnyel vonultak az együttesek a szünetre.
A második félidő elején gyorsan egyenlíthetett volna a Debrecen, de Könyves Norbert közeli lövésébe az utolsó pillanatban Skvorc bevetődve bele tudott lépni, így a labda nem a kapuba, hanem csak szögletre pattant.
Az 57. percben pedig még közelebb került az egyenlítéshez a Loki, de Cikos beadása után
Ferenczi 11 méterről a kapufát találta el,
majd a kipattanót Albion Avdijaj négy méterről senkitől sem zavartatva kapu mellé rúgta.
A nyugalmasabb időszak után Varga Kevin lövése lepte meg kis híján Gróf Dávidot távoli löbóvéssel, de a labda centikkel elsuhant a jobb kapufa mellett. A Honvéd inkább már csak az eredmény megtartására törekedett, ám a kontráiban ott volt a veszély. Ám a legnagyobb lehetőség mégis egy szöglet után adódott a Honvéd előtt, de Danilo csúsztatása után Nagy bravúrral védett.
A 79. percben pedig védleg eldőlt a meccs: Danilo hihetetlen műeséssel összehozott egy tizenegyest Nagy mellett, amelyet saját maga értékesített panenkás lövéssel.
Egy perccel később pedig újabb események örülhettek a kispesti szurkolók, ugyanis bemutatkozott a korábi liverpooli támadó, David N'Gog. A francia csatár pedig ha már beállt, nem tétlenkedett,
szinte az első labdaérintéséből bevette a DVSC kapuját.
A csatár 2009 novemberében győztes gólt szerzett a Debrecen-Liverpool (0-1) Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen a Puskás Ferenc Stadionban.
A hátralévő időt pedig már labdázgatással töltötte a Honvéd, amely bizonyította, hogy a Vidi elleni vereség csak kisiklás volt, Supka Attila csapata így az ötödik sikerét könyvelhette el a bajnokságban, míg a Debrecen az első vereségét.
„Elégedett vagyok a meccsel és a saját játékommal is. Köszönöm a lehetőséget az edzőmnek, nagyon fontos, hogy
góllal tudtam debütálni. Akár már 90 percet is tudnék játszani. A Honvéddal számolni kell a végén, nagyon jó csapatba érkeztem"
– mondta a lefújást követően N'Gog.
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |
4 ![]() |
18 ![]() |
22 ![]() |
39 ![]() |
48 ![]() |
50 ![]() |
69 ![]() |
87 ![]() |