Az MLSZ honlapján kedden nyilvánosságra hozott döntésből az is kiderül, hogy az Újpestben játszó Bacsa Patriknak az ilyenkor szokásos egy találkozót kell kihagynia.
„Aliji Naser (Honvéd) 2, Bacsa Patrik (Újpest) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott" – írta a szövetség.
Az albán Nasert a MOL Fehérvár FC elleni bajnoki 91. percében utánrúgásért állította ki a játékvezető, míg Bacsa alig öt perc játék után kapott piros lapot a DVSC-vel szembeni szombati mérkőzésen.
A játékos az eset után elnézést kért a szurkolóktól. Hozzátette, hogy egyáltalán nem állt szándékában rosszat tenni,
helytelen reakció volt. Aliji reméli, hogy mihamarabb újra visszatérhet a csapatba.