Egész Anglia fellázadt a futballbajnokság megállítása miatt

73 évvel ezelőtt szinte napra pontosan ugyanakkor állt meg az élet az angol labdarúgásban, mint idén. Március közepén a szövetség az összes bajnokságot bizonytalan időre berekesztette, és mindenki csak találgatta, hogy vajon mi lesz a folytatás, és hogy ér véget a szezon. Az okok egészen mások voltak, mint most a koronavírus-járvány idején, a kérdések viszont kísértetiesen hasonlítottak a maiakra.

2020. március 13-án a Premier League és az angol futball-liga (EFL) minden labdarúgó-tevékenységet beszüntetett az országban. A bajnokságok bizonytalan időre véget értek, a klubvezetők, a játékosok és a szurkolók pedig azt találgatják, hogy mi lesz ennek a helyzetnek a megoldása, hogy ér vajon véget a 2019-2020-as szezon? Ezt egyelőre nagyon kevesen tudják biztosan (ha egyáltalán létezik ilyen ember), az viszont biztos, hogy abban az Angliában, amelyikről azt gondolnánk, hogy foci soha nem áll meg, volt már példa hasonlóra.

A liga most azt kéri, hogy döntsünk: érjen véget a bajnokság, ami nyilvánvalóan fájdalmas lenne az éppen élen álló csapatoknak, vagy játsszunk akár a nyár közepéig, vagy (és ez tűnik a legjobb megoldásnak), játsszuk le zárt kapuk mögött a bajnokságból hátralévő mérkőzéseket

– írta a Guardian 1947. március 13-án, egy nappal azt követően, hogy a futball-liga leállította az összes angliai bajnoki versengést.

A szövegben írt megoldási javaslatok kísértetiesen hasonlítanak a világot, így Angliát (Nagy-Britanniát) is sújtó koronavírus-járvány által előidézett helyzetben felmerülő ötletekre, amelyekkel a szezont szeretnék egyesek megmenteni, mások pedig örökre elfelejteni. A pályák bezárását azonban akkor nem egy világméretű járvány indokolta.

A belügyminisztérium a focipályák mellett lakatot tett a rögbipályák, a ló- és agárversenyeknek, valamint a motorversenyeknek és a jégkorongmeccseknek otthont adó pályákra is (a krikett megúszta, mert oda csak öregek jártak).

Az intézkedés célja az volt, hogy a dolgozó korú lakosság figyelmét a sport jelentette szórakozásról a munka felé irányítsák,

növelve a második világháború után még mindig romokban heverő a brit gazdaság teljesítőképességét. Ezekben a sportágakban ugyanis hét közben is rendeztek mérkőzéseket, versenyeket, a dolgozó tömegek pedig nem dolgozó tömegekké váltak, ha egyszer a gyár helyett a stadionba is lehetett menni, mondjuk egy szerdai délutánon.

Nem éppen ideális körülmények az 1947. március 8-i Blackpool-Chelsea meccsen Forrás: Guardian

De miért voltak egyáltalán hétközi focimeccsek a jól bevált szombat-vasárnapi időpontok helyett? Erről az időjárás tehetett:

az 1946-47-es tél emberemlékezet óta az egyik legzordabb volt Nagy-Britanniában, a pályák többsége még március közepén is használhatatlan volt.

Március 10-én a liga által kiírt 44 meccsből 17-et kellett törölni, a következő szombat-vasárnap pedig sorozatban már a hetedik olyan hétvége volt, amikor a teljes fordulót törölni kell Anglia-szerte. Így aztán hét közben próbálták a csapatok bepótolni az elmaradt találkozókat. Volt csapat, amelyik egészen jól állt, a Blackpool például már 34 mérkőzést játszott le, mielőtt elrendelték a bajnoki szünetet, a Sheffield United viszont még csak 26-nál tartott.

A döntés persze óriási botrányt kavart: a rögbiliga megtagadta, hogy csak este 6 óra után rendezhessenek meccset, míg az agarasok "beláthatatlan erkölcsi következményekkel" riogattak.

Az egész ötlet felfoghatatlan. Meggyőződésem, hogy a hétközi sportesemények betiltása elleni tiltakozás olyan erős lesz, hogy nem fog életbe lépni a rendelet"

- füstölgött a West Ham United és Wimbledon Greyhound Stadium (az agárfuttató pálya) elnöke, Will Cearns.

A lóverseny-szövetség hihetetlenül rugalmas volt: hozzájárultak, hogy az év két legfontosabb versenyét, a Grand Nationalt és az Epsom Derbyt is – nem törődve a tradíciók porba hullásával – péntek helyett szombaton rendezzék meg. Előbbit azóta is szombatonként rendezik, míg utóbbi egy rövid szerdai kitérő után szintén elfoglalta a helyét a hétvége első napján.

Ez persze mind csak vihar volt egy pohár vízben a focihoz képest. Mi legyen a bajnoki címekkel? Mi legyen a kieső helyen álló csapatokkal? Mi legyen a feljutó helyen álló csapatokkal? Jutalmazzunk és büntessünk, mintha mi sem történt volna? Vagy töröljük az egész idényt, mintha meg sem történt volna? Ismerős kérdések ez manapság is, nem?

Végül az a döntés született, hogy a szezont meghosszabbítják június 14-ig, hogy az első nyári hónap első két hétvégéjén a legnagyobb elmaradásban lévő Sheffield United is le tudja játszani utolsó két meccsét, hazai pályán az Arsenal és a Stoke ellen.

A zárt kapus hétközi mérkőzések lehetőségét tárgyalásra sem méltatta a futball-liga vezetősége.

A bajnokságot 42 forduló után végül az 57 pontot gyűjtő Liverpool nyerte meg, egyetlen ponttal megelőzve a Manchester Unitedet és a sokáig élen álló Wolverhamptont, amelyik az újrakezdés után csúnyán beragadt, majd zárásként elveszítette utolsó mérkőzését (1-2) a Liverpool ellen – a vörösök utolsó bajnoki meccsük után vezették először a bajnokságot. Ha a Wolves nyert volna, akkor biztosan bajnokok, függetlenül attól, hogy a Stoke-nak még volt hátra egy meccse Sheffieldben.

Ami külön bekezdést érdemel! Először is, egy május 10-i Nagy-Britannia–Európa válogatott meccs előtti estén a Stoke legjobbja, a későbbi vb-győztes (1966) angol csapat legendája,

Stanley Matthews aláírt a Blackpoolhoz,

ami azt jelentette, hogy nem kapott több szerepet Bob McGrory edzőtől. A Sheffield elleni utolsó bajnoki (június 14.) előtt két nappal a Stoke teljes kerete a csapat vezetőivel együtt elutazott a buxtoni virágkarneválra, és kipihenve lépett pályára Sheffieldben, ahol aztán 2-1-re kikapott a tartalékos Unitedtől, így bajnoki cím helyett, amit garantált volna egy győzelem, végül be kellett érniük a negyedik hellyel.

Ja! Hetven nappal később elkezdődött az 1947-48-as idény, a nagy felhajtás után újra csak hétközi fordulókkal a naptárban.