A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
A végső győzelemre esélyesnek tartott csapatok közül a Manchester United győzelemmel, míg az AC Milan döntetlennel kezdte meg csütörtök este a labdarúgó Európa-liga egyenes kieséses szakaszát.amelynek első körében a nyolcaddöntőbe jutásért zajlanak a párharcok.

A Manchester United Torinóban lépett pályára a spanyol Real Sociedad ellen, mivel a koronavírus-járvány miatt Európa számos országában beutazási korlátozásokat rendeltek el a Nagy-Britanniából érkezőkre.

Rashford és Bruno Fernandes megállíthatatlan volt Forrás: AFP/Marco Bertorello

Az angolok előtt adódott a meccs első komoly helyzete, de Marcus Rashford kihagyta a ziccert, majd a kipattanót Bruno Fernandes fejelte kapura, de Le Normand a gólvonalról menteni tudott. A 27. percben azonban már nem hibázott a portugál karmester, Rashford labdájára csapott le Bruno Fernandes, majd kilőtte a jobb alsó sarkot. Igaz, kellett ehhez a spanyol védők hibája is, akik rendesen akadályozták a Sociedad kapusát a helyzetnél. A félidő végét megnyomta a baszk csapat, de egyenlíteniük nem sikerült. Bruno Fernandes a második félidőben tovább növelte a United előnyét. Egy kiugratást követően Rashford is eredményes tudott lenni, a végeredményt pedig Daniel James állította be.

Az olasz csapatok szintén idegenben kezdtek, az AC Milan Belgrádban, a Crvena zvezda otthonában szerepelt, az AS Romát pedig a portugál Braga fogadta.

Theo Hernandez hiába lőtte be a labdát az őrizetlenül maradt kapuba, a játékvezető egy rövid videózás után kezezés miatt nem adta meg a találatot. A folytatásban mindkét csapat előtt adódott lehetőség, de egy öngólnak köszönhetően a Milan szerezte meg a vezetést a félidő vége előtt. A hazai csapat remekül kezdte a második félidőt és gyorsan kiegyenlített. Guelor Kanga eresztett meg egy nagyszerű lövést, Gianluigi Donnarumma esélytelen volt. Azonban nem sokáig örülhettek a szerbek, hét perccel később bűntetőből szerzett ismét vezetést az AC Milan. A folytatásban több helyzete is akadt a milánói együttesnek, amely a meccs hajrájára emberelőnybe került, meglepetésre azonban a Crvena zvezda egy szöglet után a 93. percben kiegyenlített.

Edin Dzeko ziccere után már az 5. percben vezetést szerzett az AS Roma. Majd Mkhitaryan és Pedro előtt adódott lehetőség, utóbbi gólt is szerzett, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette. A második játékrészben megfogyatkozott a hazai együttes, Ricardo Esgaiót állította ki a bíró. A folytatásban a Roma újabb gólt szerzett, de les miatt érvénytelenítették, illetve egy teljesen szabályosnak tűnő büntetőt sem ítélt meg az olaszoknak a játékvezető. A 86. percben pedig Borja Mayoral is betalált, így a rómaiak kétgólos előnyt harcoltak ki.

Eredmények:
Wolfsberger AC (osztrák)-Tottenham Hotspur (angol) 1-4 (0-3)
Olimpiakosz (görög)-PSV Eindhoven (holland) 4-2 (3-2)
Young Boys (svájci)-Bayer Leverkusen (német) 4-3 (3-0)
FK Krasznodar (orosz)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-3 (1-1)
SC Braga (portugál)-AS Roma (olasz) 0-2 (0-1)
Slavia Praha (cseh)-Leicester City (angol) 0-0 (0-0)
Crvena zvezda (szerb)-AC Milan (olasz) 1-2 (0-1)
Real Sociedad (spanyol)-Manchester United (angol) 0-4 (0-1)
Dinamo Kijev (ukrán)-Club Brugge (belga) 1-1 (0-0)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!