Lassan tényleg elmebaj lesz az idegenbeli gólokról beszélni

Miután három hete a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az RB Leipzig „hazai pályán", a nézők nélküli budapesti Puskás Arénában 2-0-ra kikapott a Liverpooltól, most idegenben kénytelen kiharcolni a továbbjutást. Szintén a nézők nélküli budapesti Puskás Arénában. Ha 3-1-re vagy 4-2-re nyer, akkor ez minden idők legviccesebb párharcaként vonulhat be a labdarúgás történetébe. Ebben az esetben ugyanis az ún. „idegenben lőtt több gól" szabálya értelmében jutna tovább. Erre nincs túl sok esély, de elvileg előfordulhat. Ehhez hasonló eset azonban már volt a BL-ben, ráadásul a kupa későbbi fázisában.

2003 tavaszán három olasz csapat, a Milan, az Inter és a Juventus, továbbá a spanyol Real Madrid jutott a Bajnokok Ligájában a legjobb négy közé. A sorsolás összehozta a két milánói társaságot. Az első találkozót május 7-ére a San Siróba sorsolták, a visszavágót május 13-ára a Giuseppe Meazza Stadionba.

Minden labdarúgás iránt érdeklődő pontosan tudja, hogy ez a két név ugyanazt a stadiont takarja.

Akkor már majdnem 60 éve mind a Milan, mind az Inter itt rendezte a hazai meccseit. És ez így van a mai napig. A stadion avatóját is ez a két csapat vívta 1926. szeptember 19-én, ezen az Inter nyert 6-3-ra. Akkor még hivatalosan csak a Milané volt, és annak ellenére, hogy 1935-ben a város tulajdonába került, az Inter csak a II. világháború után költözött ide. Volt ideje belakni addig a bizonyos 2003-as sorsdöntő meccsig.

A legendás San Siro, amelyben mindkét csapat, az AC Milan és az Inter is pályára lépett a 2003-as BL-elődöntőben Forrás: robertharding via AFP/Frank Fell/Frank Fell

A város vezetése 1980-ban hivatalosan Giuseppe Meazzáról nevezte el, aki 1934-ben és 1938-ban is meghatározó játékosa volt a világbajnoki címet szerző olasz válogatottnak. Meazza 17 éves korától 13 idényen át az Inter sztárja volt, és 1947-ben itt is fejezte be játékos-pályafutását. Igaz, közben 2 évet az AC Milan csapatában is játszott, de ettől még nem vallják magukénak az utóbbi szurkolói. Így számukra továbbra is San Siro a stadion neve. Ezt a nevet egyébként azon környék után kapta, ahol található, Milánó VII. kerületében

Egy bajnoki derbin mindkét csapat fanatikusainak megvan a saját helyük.

Az AC Milan szurkolói a déli kapu mögötti lelátórész középső szektorából drukkolnak, az Inter drukkerei az északi kapu mögöttiből. A többi helyet elvileg a rendező klub értékesíti, de itt korántsem csak a hazaiakért szorítók vannak.

A két klub a BL-elődöntő kapcsán abban egyezett meg, hogy az aktuális „vendégcsapat" 9.000 jegyet kap. Ám ez nem azt jelentette, hogy a többi, kb. 70.000 néző mind a papíron hazainak szurkolt. A belépők egyébként a mai árfolyamokat ismerve egyáltalán nem voltak drágák. Már 35 euróért be lehetett jutni a stadionba. Igaz, ezen ár a meccs napján már 200 körül volt a feketepiacon, ám manapság hivatalosan is elkérnek ennyit egy jegyért, ezen a szinten.

Olaszországnak akkor az a Silvio Berlusconi volt a miniszterelnöke, aki a Milan első embere volt, de politikushoz méltó diplomáciai érzékkel nyilatkozott az esélyekről:

A Milanra és az Interre is nagyon büszke vagyok, és reménykedem benne, hogy színtiszta olasz döntő lesz. Természetesen Milan-Juve fináléban bízom, de ha az Inter jut tovább, nekik szurkolok a mindent eldöntő meccsen."

Az első találkozón a Milan volt „otthon", és felejthető mérkőzést vívott a két csapat, olyan igazi olasz derbit.

A Milan még valamilyen formában próbált focizni, de az Inter nem erőltette azt.

Kicsit sem volt meglepő, hogy egyik kapuba sem jutott be a labda, mert helyzet is alig alakult ki.

Héctor Cúper rendkívül balszerencsésen esett ki a Milan ellen az Inter edzőjeként Forrás: AFP/Str

Igaz, az Inter argentin mestere másképpen látta a találkozót, mint a világ focirajongóinak többsége:

Elégedett vagyok, mert jól játszottunk, különösen az első félidőben. Jó lett volna gólt is szerezni, mert akkor még jobb helyzetből várhatnánk a visszavágót, de így sincs okom szomorkodni."

Carlo Ancelotti, a Milan edzője sem szomorkodott:

Összességében elégedett vagyok a mai estével. A támadások befejezésével nem volt szerencsénk, ugyanakkor nem kaptunk gólt, és ez örvendetes."

A visszavágóra hat nappal később került sor. Ugyanitt.

A két tábor szépen elhelyezkedett ugyanott, ahol az előző héten, talán csak a „csendes nézők" között voltak többen az Inter hívei.

A két edző sem változtatott sokat. A vendégeknél a törött kezű kapus, Dida helyett Abbiati védett, mezőnyben pedig Brocchi helyett Pirlo kezdett. A hazaiaknál lejárt Cristiano Zanetti eltiltása, így visszavette a helyét Cocótól, a gólfelelős, Christian Vierire viszont továbbra sem számíthattak. A hat nappal korábban a kezdősípszó alkalmával a pályán lévő 22 focistából 19 most is ott volt. Sajnos sokáig a játék képe is csak annyit változott az egy héttel korábbihoz képest, hogy a „semmi" helyett csontzenével szórakoztatták a felek a nézőket. Akik közül ezúttal az Interért szorítók voltak többen. Ez jelentette a „hazai pályát". És ez jelentette az „otthon játszó" csapat végzetét az „vendéggel" szemben. Ugyanis az első félidő hajrájában Andrij Sevcsenko idegenbeli gólt szerzett.

Sevcsenko kellemes emlékeket őriz az Inter elleni meccsekről Forrás: AFP/Paco Serinelli

Ami ebben a párharcban nem duplán, hanem háromszorosan-négyszeresen számított. Mert hiába harcolt becsülettel az Inter a második félidőben, helyzetig sem nagyon jutott. Aztán a hajrában a legendás Costacurta-Maldini védőduó egyetlen hibája után a szünetben csereként érkező Obafemi Martins egyenlített, de a Milan hátsó alakzata úgy döntött, hogy 180 perc alatt elég ennyit engedélyezni a városi riválisnak.

1-1-gyel végződött a mérkőzés, így megtörtént az, amitől mindenki tartott: az ugyanabban a stadionban játszott két unalmas döntetlen után a hivatalosan idegenben szerzett egy gól döntött.

Hogyan örülhetnék a gólomnak, ha kiestünk? Egyenlő játékerőt képvisel a két együttes, csak a sors igazságtalansága miatt nem jutottunk a döntőbe"

- mondta a kieső csapat gólszerzője.

Ehhez humorosan azt lehetne hozzátenni, hogy miért nem hat nappal korábban volt eredményes ugyanitt. Ám ezen gól elmaradásáért nem ő a felelős, hanem az őt „idegenben" pályára nem küldő trénere, Héctor Cúper.

Aki a kor (talán minden kor) egyik legszerencsétlenebb edzője. 2000-ben és 2001-ben BL-döntőt bukott a Valenciával (az utóbbit büntetőpárbaj után), megnyertnek hitt spanyol bajnoki címet veszített el ugyanezzel a gárdával, aztán biztos olasz aranyat az Interrel.

Ebbe a sorba (számára) sajnálatosan illeszkedett ez a párharc.

A Milan játékosai és szurkolói egy páratlan szerencsével kivívott továbbjutást ünnepelhettek. Ám abban a sorozatban nem először mondhattak köszönetet a sorsnak. Ugyanis a csapat már a BL-főtáblát is csak úgy érte el, hogy a cseh Slovan Liberecet idegenben lőtt több góllal búcsúztatta a selejtezőben. Az első csoportkörből úgy jutott tovább, hogy a Lens-tól idegenben, a Deportivótól otthon kapott ki. A másodikból szintén két vereséggel, összesen öt rúgott góllal. Ezek után nem meglepő, hogy a manchesteri döntőben 120 perc után 0-0-ára állt a Juventus ellen.

A 11-es párbajban pedig három berúgott büntető is elég volt a diadalhoz.

Ez volt a Milan hatodik BEK/BL-győzelme. A Juventusnak pedig az ötödik veresége a legrangosabb európai klubsorozat döntőjében.