Egy csodás és egy borzalmas félidőt hozott a Real Madrid-Chelsea BL-elődöntő

fbl Horizontal
Real Madrid's French coach Zinedine Zidane gestures during the UEFA Champions League semi-final first leg football match between Real Madrid and Chelsea at the Alfredo di Stefano stadium in Valdebebas, on the outskirts of Madrid, on April 27, 2021. (Photo by JAVIER SORIANO / AFP)
Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligájában már az elődöntőket rendezik. Az első meccsen a Real Madrid a Chelsea-t fogadta. Az 1-1-es döntetlen az idegenben szerzett gól miatt valamelyest az angoloknak kedvez, de egy dolog biztosnak tűnik: a keddi meccsnél izgalmasabb visszavágó vár majd ránk.

Egy mozgalmas és egy borzalmas félidő

A Bajnokok Ligája 2020-2021-es idénye már az elődöntőknél jár, kedd este pedig lejátszották az első párharc első meccsét a Real Madrid-Chelsea meccset. Mindkét csapat alaposan felkészült a másik játékából, a Chelsea a szokásos ötvédős rendszerével állt fel amire Zidane-nak is hasonló válasza volt. Mindkét csapat a tökéletes védekezést próbálta megvalósítani, ami helyenként a nézők szórakoztatásának a rovására ment.

Thomas Tuchel vezetőedző és Lőw Zsolt másodedző csapata közelebb állt a sikerhez.

Az első félidőben két-három gólt is szerezhetett volna a londoni csapat. A 10. percben a Chelsea előtt adódott egy óriási lehetőség, Mason Mount beadása után Christian Pulisic önzetlenül, fejjel készítette le a labdát Timo Wernernek, aki ziccerből a vetődő belga kapus, Thibaut Courtois lábát találta el.

Csak hogy érzékeltessük a helyzet nagyságát, Werner ziccerének xG mutatója nagyobb volt, mint az egész meccsen a Real Madrid összértéke.

A kihagyott lehetőség Wernert ugyan igen, de a Chelsea-t nem törte össze, a 14. percben már vezetett a Tuchel-csapat: Christian Pulisic kapott remek labdát Rüdigertől, Courtois-t kicselezte, majd a kapuba lőtt.

Pulisic az első amerikai játékos lett, aki gólt szerzett BL-elődöntőben. Örömét nem tudta, de nem is akarta leplezni, boldogan ugrott Lőw Zsolt nyakába.

Christian Pulisic boldogan rohant a Chelsea kispadjához... Forrás: AFP/Javier Soriano
Majd ugrott Lőw Zsolt nyakába Forrás: AFP/Javier Soriano

A folytatásban Karim Benzema lőtt egy kapufát, majd a 29. percben a kapuba is betalált. Ekkor nem sokan gondolhatták, de a végeredményt is beállította.

A második félidőről nem érdemes túl sokat elmélkedni, egyszerűen borzalmas volt. A szakadó esőben úgy tűnt, mindenki arra vár, hogy Londonban lejátsszák a visszavágót – lehetőleg 1-1-es állásról folytatva. A legérdekesebb jelenet talán az volt, amikor sérülése után újra pályára léphetett Eden Hazard, akit korábbi csapattársai közelről is megnézhettek a Real Madrid fehér mezében.

Eden Hazard és Andreas Christensen Forrás: AFP/Javier Soriano

„Lehetett volna jobb is, rosszabb is. Győzni megyünk a visszavágóra.

Van jó néhány a túloldalon, de most a Real Madrid játékosa vagyok, és győzni akarok" – mondta a meccs után Eden Hazard.

A meccs összefoglalója:

Karim Benzema a legnagyobbak között

A Real Madrid francia csatára a 29. percben szerezte meg csapata egyetlen gólját – ez volt az egyetlen lövés, ami egyáltalán eltalálta a Chelsea kapuját. Benzema pár perccel korábban a kapufát is eltalálta, de az ugye nem számít kaput eltaláló kísérletnek.

Benzema gólja még nagyon sokat érhet Forrás: AFP/Javier Soriano

Ez volt a francia 71. találata a BL-ben, ezzel beérte az örökranglista negyedik helyén Raúlt

és már csak akkora klasszisok vannak előtte a sorban, mint Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Robert Lewandowski.

Benzema hatalmas szolgálatot tesz ebben az idényben a Real Madridnak, legutóbbi 14 meccsen 13 gólt szerzett a madridiak mezében, miközben a bajnokságban 21 találatnál jár.

Egy érdekes adat: mióta Cristiano Ronaldo eligazolt a Real Madridtól, a portugál 14 gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, Benzema kedden a 15. gólját lőtte azóta. A francia egyben elvette CR korrekordját, ugyanis 33 évesen és 129 naposan a Real történetének legidősebb BL-elődöntős gólszerzője lett. A francia egyébként négy különböző BL-elődöntőben összesen az ötödik gólját szerezte.

Szavazzon!

Ön szerint melyik csapat jut majd a Bajnokok Ligája döntőjébe?

Tuchel lehet az elégedettebb, de a csalódottabb is

A Chelsea az idegenben szerzett gól előnyével várja majd a visszavágót, de az angolok német edzője Thomas Tuchel csalódottan nyilatkozott a lefújás után.

„Nagyon, nagyon jól kezdtük a meccset, elszántan és jól fociztunk.

Csalódott voltam az eredmény miatt, de nyugodtnak kellett maradnunk és meg kellett őrizni az önbizalmunkat. A második félidő sokkal taktikusabb volt, érezni lehetett a fáradtságot is a csapatomon. Pár napunk volt csak pihenni egy idegenbeli bajnokit követően, ráadásul a Real egy nappal többet pihenhetett.

Thomas Tuchel szerint csapatának minimum az első félidőt nyernie kellett volna Forrás: AFP/Javier Soriano

Ismétlem, csalódott vagyok, hogy nem szereztünk még legalább egy gólt, de ezzel az 1-1-es eredménnyel kell együtt élnünk. A visszavágótól is hasonló meccset várok, magabiztosan várjuk a folytatást" – mondta a lefújás után Thomas Tuchel.

Kevésbé tűnt csalódottnak a Real Madrid mestere, Zinedine Zidane, aki a sajtótájékoztatón elmondta, lesznek játékosok, akik pihenhetnek majd az Osasuna elleni bajnokin, a szerdai visszavágót megelőzően.

Zinedine Zidane a madridi özönvízben Forrás: AFP/Javier Soriano

„Meglátjuk, hogy alakulnak majd a dolgok, de okosan kell döntetnünk, mert szombaton is játszunk, szerdán pedig nagyon fontos lesz a visszavágó, jó formában kell lennünk.

mondta Zidane, aki hozzátette, hogy az első 25 perc szenvedése után elégedettebb volt a látottakkal a folytatásban és összességében légedett az eredménnyel, ami szerinte igazságos.

Sergio Ramosszal kapcsolatban bizakodó a francia tréner, annak ellenére, hogy még nem edzhetett a csapattal a kapitány, bízik benne, hogy szerdán már bevethető lesz.

Sergio Ramos egyelőre csak a lelátóról szurkolhatott:

„Azt gondolom, nagyon jól kezdtük a meccset, az első 20-25 perc egyértelműen, lőttünk egy gólt, de lőhettünk volna többet is.

Csapatként folyamatosan fejlődünk, nem szabad megállnunk" – mondta a meccs után a Chelsea spanyol védője, César Azpilicueta.

„Azt hiszem, két különböző meccset láttunk az első és a második félidőben. Jól kezdett az ellenfél, komoly intenzitással és letámadtak minket. Széthúzták a pályát, így próbálták szétszedni a védekezésünket. Karim góljával jöttünk vissza a meccsbe, a második félidő pedig már sokkal jobb volt" – mondta a Real Madrid védője, Raphael Varane.

Hosszabbítás

Végezetül lássuk az elődöntő érdekesebb statisztikáit:

  • Thomas Tuchel a Real Madrid ellen szerepelt a legtöbbször a BL-ben úgy, hogy nem kapott ki (egy győzelem, négy döntetlen)
  • A BL történetében Tuchel az egyetlen vezetőedző, aki öt meccs alatt egyszer sem kapott ki a Real Madridtól
  • A Chelsea egyszer sem tudott nyerni története eddig nyolc, idegenbeli BL-elődöntőjében (öt döntetlen, három vereség) és zsinórban ötödször játszott döntetlent
  • Karim Benzema 71. gólját szerezte a Bajnokok Ligájában. A negyedik helyen beérte Raúlt és csak Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Robert Lewandowski van előtte az örökrangsorban
  • Christian Pulisic lett a Chelsea legfiatalabb játékosa, aki gólt szerzett a BL elődöntőjében 22 évesen és 221 naposan
Christian Pulisic a földön Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Oscar J. Barroso
  • Christian Pulisic lett az első amerikai, aki gólt szerzett a BL elődöntőjében és mindössze a negyedik amerikai, aki gólt szerzett a BL egyenes kieséses szakaszában
  • A Real Madrid a legtöbbször a Chelsea-vel játszott azon csapatok közül, amiket még nem tudott legyőzni. Négy meccsen két döntetlen és két vereség a mérleg
  • A Real Madrid mindössze egyszer találta el a Chelsea kapuját. Csak a Paris St-Germain elleni 2019-es meccsen volt ennél kevesebb kaput eltaláló lövése (0) a 2003-2004-es szezon óta
  • Thiago Silva 36 évesen és 217 naposan a legidősebb mezőnyjátékos lett, aki BL-elődöntőben kedzett Ryan Giggs 2011-es szereplése óta. A walesi akkor 37 éves és 148 napos volt

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:
Real Madrid (spanyol)-Chelsea (angol) 1-1 (1-1)
Madrid, zárt kapuk mögött, v.: Danny Makkelie (holland)
gól: Benzema (29.), illetve Pulisic (14.)

A visszavágót jövő hét szerdán rendezik majd Londonban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!