Az MLSZ súlyosan megbüntette Dzsudzsákékat, a DVSC fellebbezne
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/8T1InhrF-1mogas9T0NJNXrSIx-hsaAYqvLhSItB9QU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM3YWZkYmYwMDkzNDQ2ZTNiZTVkOGFkMTAxMzYzNmMx.webp)
Ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága: az összevont eljárás után a DVSC-t az Újpest elleni idegenbeli, valamint az FTC elleni hazai bajnoki mérkőzése kapcsán – az indoklás szerint – a szurkolói által skandált obszcén és megbotránkoztató rigmusokért, illetve pirotechnikai eszközök használata miatt 2 millió 200 ezer forintos pénzbüntetésben részesítette - számolt be a dvsc.hu.
Ebben az idényben a klub már augusztusban is kapott egy 2 millió forintos büntetést, illetve novemberben egy 300 ezer forintos bírságot. Ez összességében – csak ebben félszezonban – 4,5 millió forintra rúg, ami nagy anyagi terhet jelent a Loki számára. A DVSC éppen ezért fontolgatja a fellebbezés lehetőségét a szövetség felé, illetve azt is, hogy a pályarend-szabályok szigorításával véget vett a büntetéssorozatnak.