Drámai meccsen játszott döntetlent a Debrecen
![DVSC, Dzsudzsák Balázs](https://cdn.origo.hu/2023/12/nDvRTYdPa8MNlUzNEDRsPErxEL8_pwTB6nw994pY4Dw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwNjEyNWNlMWFlZjQ4MjlhZGE4ZmVhNGI1OGQzOTQ1.webp)
Sokkal aktívabban és pontosabban kezdték a mérkőzést a házigazdák, akik közelről és távolról is kísérleteztek a gólszerzéssel, ezért Jova Leventének bravúros védésekre volt szüksége, hogy az angyalföldiek ne kerüljenek hátrányba. A játék képe alapján meglepetést jelentett, hogy az újonc az első veszélyes ellentámadását gólra váltotta, és a 21. percben Berecz Zsombor jóvoltából megszerezte a vezetést.
Nyolc perccel később emberhátrányba került Vasas, mert Baráth Botond piros lapot kapott a Bárány Donáttal szembeni durva szabálytalanság miatt.
A DVSC lendületét némileg megtörte a kapott gól, és ezen a létszámfölény sem változatott, a szünetig hátralévő időben már nem tudta veszélyes akciókkal nyomás alatt tartani ellenfelét, így egy félidő után a fővárosiak vezettek 1-0-ra.
A szünet után bemutatkozott a DVSC-ben és az NB I-ben a szerdán igazolt Horváth Krisztofer, aki 2020-ban három mérkőzésen szerepelt az olasz élvonalban a SPAL színeiben. Debrecenbe a Torino FC-től érkezett kölcsönben a támadó középpályás, aki az előző idényben az NB II-es Szeged házigólkirálya volt.
A második félidő elején az angyalföldiek magabiztosan őrizték előnyüket, esetenként hatan védekeztek egyvonalban, és bár a folytatásban a hazaiak újra pontosabb, mozgékonyabb játékkal és veszélyes lövésekkel próbálkoztak, ekkor Jova ismét bravúrokat mutatott be a kapuban.
Egyre nagyobb fölényben futballozott és támadott a Debrecen, és a 86. percben Saná Gomes beadásánál a kapujából kifutó Jova a saját csapattársától, Iyinbor Patricktól nem fért hozzá a labdához, ezt kihasználva Dorian Babunszki a hálóba lőtt és beállította az 1-1-es végeredményt.
Mindkét csapat két döntetlennel kezdte az új idényt, vagyis három kör után is nyeretlenek, illetve veretlenek.
OTP Bank Liga, 3. forduló:
Debreceni VSC-Vasas FC 1-1 (0-1)
21 ![]() |
29 ![]() |
36 ![]() |
37 ![]() |
54 ![]() |
61 ![]() |
69 ![]() |
69 ![]() |
74 ![]() |
86 ![]() |
92 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |