Kiütés Mezőkövesden: ha így megy tovább, megvan az egyik kieső
![Mezőkövesd Zsóry, ZTE, Zalaegerszeg](https://cdn.origo.hu/2023/12/Lhk1V1ctCWRKr5nE60spfpyUnchOq3sw6iRj7_mYaV8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4ZTA4NmZjZGFiMTQ0ZDQ4Mzk4NGZjOTUzZDc5ZTNl.webp)
Az első félidő nagyobb részében kiegyenlített küzdelmet, de nem túlságosan magas színvonalú játékot figyelhetett a mezőkövesdi publikum, amely aztán az utolsó negyedórában nagy fordulatokat látott. Előbb a 27. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak, de Besirovic jobb sarokba tartó lövését Demjén kapus kivédte, nyolc perccel később pedig emberhátrányba került a Mezőkövesd. Bobál Dávid kiállításának következményeként felélénkült a Zalaegerszeg támadójátéka, s a vendégek még a szünet előtt megszerezték a vezetést.
A fordulás után nagyon hamar megduplázta előnyét a vendégcsapat, amely a folytatásban sem akart leállni, és a remekül futballozó Ikoba harmadik góljával kezdte fölényessé tenni a sikerét. Érdekesség, hogy az amerikai csatár mindhárom alkalommal egy szöglet után, fejjel vette be a mezőkövesdi kaput, és találatai mellett olyan fejesei is voltak, amelyek célt tévesztettek. A hajrában a ZTE további két gólt szerzett, és nagy különbséggel, megérdemelten diadalmaskodott.
A házigazda csapatnak ez volt az első veresége otthon a mostani idényben, a ZTE pedig először nyert idegenben.
34 ![]() |
40 ![]() |
48 ![]() |
49 ![]() |
54 ![]() |
70 ![]() |
74 ![]() |
89 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |