Megszólalt Csercseszov a sorsdöntő Monaco-meccsről
![Fradi, sajtótájékoztató, 2022. 10. 26., európa-liga, FTC, Monaco, sajttáj, Sztanyiszlav Szalamovics Csercseszov](https://cdn.origo.hu/2023/12/87vo6RDNa8Tp0_mxos9BRkAdPM-Rm5zmwmUpxGHPH7g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlMmRmZjkzMDQ4ZjQ0ZTQ5ZTc1NDUwODRkYWJkOGJl.webp)
Egy döntetlen a biztos folytatást jelentené a Konferencia-ligában, míg egy győzelem akár csoportelsőséget is érhet a Fradi számára, így óriási a tét a francia élvonal előző kiírásának bronzérmese elleni találkozó.
Nem véletlen, hogy az első kérdés arra vonatkozott, hogy elégedett lenne-e a szakember az egy ponttal, amivel a Fradi elérné a minimális célját, azaz a biztos tavaszi folytatást.
"Úgy gondolom, hogy a holnapi mérkőzés mindkét csapat számára nagyon fontos, hiszen rendkívül szoros a verseny a csoportban.
Ezért nem is szeretnék pontokról beszélni, inkább azt hangsúlyoznám, hogy nagyon fontos, hogy ki tudjuk használni a helyzeteinket
- hárította el részben a kérdést a Fradi edzője.
A hétvégén a Fradi rangadót játszott a Puskás Akadémia ellen, amely színvonalában, tempójában hasonlított az Európa-liga-meccsekre, így nyilván jó felkészülést jelentett a csütörtöki találkozóra, hangzott a felvetés.
"Mindenkppen szerettünk volna jó eredményt elérni, hiszen komoly riváisaink a magyar bajnokságban, ezért is igyekeztünk mindent beleadni ellenük.
Jó formában vagyunk, és szeretnénk, ha ez kitartana a Monaco ellen is,
amelyik legalább olyan jó, sőt még jobb csapat is, mint a Puskás, úgyhogy egy hasonlóan jó mérkőzésre számítok."
A francia csapat hullámzó teljesítményt nyújt a bajnokságban, kérdés, hogy melyik arcát mutatja csütörtök este.
"Ha csak az eredményeiket nézzük, ez még igaz is, de a mutatott teljesítmény alapján egyáltalán nem ingadozó a játékuk. A Trabzon elleni is remekül játszottak, de kaptak egy szerencsétlen gólt.
Évek óta a Bajnokok Ligájában szerepelnek, kiegyensúlyozottan magas teljesítményre képesek, azaz én egy nagyon erős, nagyon jó ellenfélre számítok holnap este
- szögezte le Csercseszov.
A támadósorban eddig is megvolt a Fradi létszámban és minőségben is, a szakvezetésnek inkább a védelem összeállítása jelent kihívást. Mats Knoester sérülése és Eldar Civic eltiltása azonban nem állítja megoldhatatlan feladat elé a szakvezetést.
"Az elmúlt három mérkőzést egyaránt négy-négy védővel kellett lejátszanunk különböző sérülések miatt. Bízom benne, hogy holnap már mindenki bevethető lesz, illetve, hogy a meccsen sem fog senki megsérülni.
Két napja Adnan Kovacevic is teljes értékű edzés munkát végez, de a védelemben bevethető Pászka Lóránd, aki legutóbb idegenben remek teljesítményt nyújtott, és Botka Endre is egészséges.
Az első találkozót 1-0-ra nyerte meg idegenben a Ferncváros, az akkori mérkőzésből levont tanulságokat azonban nem árulta el Csercseszov, csupán annyit mondott, hogy maximálisan felkészültek a francia csapatból, kielemezték a játékukat, és, ahogy eddig is, úgy most is inkább a Fradi játékának tökéletesítésére törekedett a szakmai stáb az edzéseken.
A hónapok óta tartó kettős terhelésről Henry Wingo elmondta, hogy ilyen terhelés mellett is remek a csapat fizikai állapota.
"Készen állunk fizikailag, és képesek vagyunk a legjobb teljesítményt nyújtani" - mondta az amerikai védő védő.
Henry Wingo nem titkolta, nehéz mérkőzésre számítanak.
A Monaco tele van minőségi játékosokkal, akikre extrán oda kell figyelnünk. De egy ideje már készülünk az ilyen helyzetekre, és hétről hétre bizonyítjuk, hogy készen állunk a megoldásukra"
- jelentette ki.
A Ferencváros - AS Monaco Európa-liga csoportmérkőzésre október 27-én, csütörtökön este 21 órától kerül sor a Groupama Arénában.
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 6 | 6 | 0 | 0 | 19-3 | 16 | 18 | GY GY GY GY GY |
2. | Qarabag FK | 6 | 3 | 2 | 1 | 7-9 | -2 | 10 | GY V V D GY |
3. | Molde | 6 | 2 | 3 | 1 | 12-12 | 0 | 7 | V GY GY D V |
4. | BK Häcken | 6 | 0 | 6 | 0 | 3-17 | -14 | 0 | V V V V V |